Török Petra (szerk.): Sorsával tetováltan önmaga. Válogatás Lesznai Anna naplójegyzeteiből (Budapest, 2010)
Naplójegyzetek
1917-1918 a következő réteg Unbewusstot77 sejtse. S itt puszta sejtés, azt hiszem, az ambivalencia tudatosítása felborítja a magányt. A következő unterbewusst réteg - hellseherisch78 (rossz és félelmes szó) mágikus (ez se fedi) tán a jóság lesz, tán a szeretet. A szerelem ma is túlmegy az unterbewussten, a nemek harca megett a nemek igaz egybeolvadása. A tudat azonban szűrő, s van egy mérték, aminél ha többet átenged, baj van. Valahogy egyensúlyozva kell lennie a tudatba kerülőknek etikai teljesítőképességgel, de nem ez az - ez felületes. Hisz viszont a tudattartalom segíti etikánk kiépülését. De van valami, ami egyensúlynak kell. Viszont az unterbewusst sem árt, ameddig nem szakadunk el a [nem - én]. Tulajdonképpen tán önbizalom kell a tudat elviselésére, nem luciferi elszakadt, sem geckes önbizalom, de Istennel szembefordult, a Fiú önbizalma. Az ember minden esetben apró piszkokat csinál - még ha örül is. Ez szörnyű. A jó Isten segedelmével! Kassákék túl „egyrétűnek” látják a művet. Csak a „törvényszerűség”-réteget akarják ábrázolni - szóval inkább csak azt a törvényszerűség-réteget, mely logikailag felfogható, mondanám, szóba foglalható. Az ábrázolás is beletartozik egy törvényrétegbe (mágikusnak nevezem), a líra = expresszió is. Bizonyos irányban a „hal” tudatszűkülés a hallal szemben, de csak ha rosszul van rajzolva. Egy jó hal éppúgy jelenti a világ halát - mint halat, plusz a hal mágikus asszociációit. Minden jelentés sokrétű: egy jó hal: 1) az abszolút hal 2) mint ilyen az abszolút forma 3) mágikus természetábrázolás hal 4) egy hal etikai lény, önmagát viselő, magát vállaló lény 5a) viszonyom a halhoz 5b) viszonyom az abszolút halhoz 5c) az abszolút formához 6) része a képtérnek, mely viszont a térnek viszonyuló része 7) egy kompozíció orgánum része etc. etc. „Sok” rétű a vadak „sok” fogalma szerint. Aszerint, hogy a kor mágikus, etiko-individualista vagy abszolútra irányuló, dominál egy-egy rétege a törvényszerűségnek. De két dolog mindig több, mint a törvény: a valóság és az alkotás. A natura naturans79 titka van benne - az a valami, ami számunkra mindig paradoxon és élmény, s csak a mindenség szempontjából, Istennek törvény. Ma a törvényréteg a legfontosabb, az egyén háttérbe szorulásával az „allgemeingültigkeit” is tehát. Igaz, hogy a geometriai formák és alapszínek nekünk értelmileg allgemeingültigek, de mily változók mint hangulatkeltők és asszociálok. Persze van valami ősközösség bennük, és ezt hangoztatni, tudatosan is felhasználni minden jó kor kincse volt. A „szép” fogalma: biztosan kézzelfogható és fogandó. S valóban szorosan összefügg az allgemeingültigkeittel, de ez a magva igen hátul van, szociológiai, egyéni adottságok megett. Az egyensúly (immanens, klasszikus és transzcendens, romantikus) tán a legmélyebb, melyig eljutunk - tegnapig. A természeti és művészeti szép metafizikailag egygyökerűek - csak praktikusan fontos elválasztásuk. (...) Valakit látni: azaz benne élni, legjavát látni, szeretni. Akkor látok valakit, „ha keze enyémebb, mint saját kezem”. Élmény szerelmesek kéz-összecserélődéséről. Magát csak nézheti, de nem láthatja az ember. Mert a látás azonosodás: az önmagát nézés mesterséges eltávolodás. A mű77 tudattalan, öntudatlan 78 jövőbe látó, látnok 79 teremtő természet 157
