Török Petra (szerk.): Sorsával tetováltan önmaga. Válogatás Lesznai Anna naplójegyzeteiből (Budapest, 2010)

Naplójegyzetek

1917 egyensúly zárt. Sőt a ritmus szükségszerűen örök folytatásra utal, ezáltal dönti le az idő korlátáit, öröklétet teremt. Az egyensúly térben van, de annyira egységet, zártságot teremt, hogy a térszűkének tudatát megszünteti, végtelent ábrázol, jelent valamiképp. A ritmus ép­pen időbenisége által fejeződik ki mozgással. Ismétlés, ritmikus elem v[ersus] egyensúlyelem? Szimmetria, azt hiszem, az egyensúlyban az, ami az ismétlés a ritmusban. Konstruktivitás más értelemben él az idővel, mint a ritmus. A ritmus fejlődés nélküli absztrakt időben érvényesül. Képzőművészetben, ornamentikában éppúgy érvényesülnek (csak ábrára, vonalra, foltra, for­mára váltva) a ritmus, mint az egyensúly és a konstruktivitás. Mégis aszerint, hogy mi dominál benne, kétféle ornamens van: a ritmikus (szőnyeg, meander, kárpit, szövetminta), az egyensú­lyozott, reneszánsz fafaragások jutnak eszembe. Egymást is felhasználják: pl. egyensúlyozott felületek ritmikus váltakozása. A tér kettős értelme: díszítendő képsík tér, ábrázolt tér. A szín viszonya a díszítendő térhez: ritmizál, egyensúlyoz biológiailag tarkít, kitölt, tagol. Az ábrázolt térben valóságértékeket je­lent tárgy- és távlatábrázolással. Vedresné72: a szem kívánja a világosságot, a rendet. Szerintem ezeket a lélek kívánja, de lehet, sőt valószínű, hogy a szem is a lélek törvényei szerint van felépítve. Például ha valaki először látna ábrázolt embert, elrejtett, elrajzolt fél karral, és nem látott volna még valódi embert, keresné-e a szeme a másik kart? Azt hiszem, abszurd a példa. Komplementer színekben telő örömünk abszolút biológiai, vagy ha egy fehér lap felső sarkán egy sötét színfolt van, hogy az alsó sarkába is kívánunk egy egyensúlyozót? És még inkább pusztán az élénk színbe telő örömünk? Azt vélem, itt tényleg a „szem élvez és követel”, de a lélek és a szem között harmónia van. Milyen értelme van a stílus szónak? Stílus: egy korszellemre jellegzetes mondanivalók és kifeje­zésmódok és eszközök bizonyos állandó törvények szerinti összejátszódása, illetve kiszemelése. Stílus - ilyen törvényszerű összejátszódás általában (egyéni stílus lehetősége). Lehet-e egyéni stílus, mely nincs a kor stílusában (megelőzés, csak látszólagos kiesés). Azt vélem, nemigen, mert a mű sohasem teljesen egyéni, mivel teljesen egyéni lélek sincs még és már a megvalósu­lás folyamán. A csak egyéni mű feltétlenül kihagy ott, hol a tradíciók érvényesülnek a műben, az elemek (tér, kompozíció, konstruktivitás etc.) egy élmény és egy törvény (ezek a műben ösz- szeesnek) bizonyos összefoglaló ereje alá rendelődésében. A művészeti élmény ugyanis mindig túlnő az énen, lényegénél fogva szuggerált és szuggesztív, közölhető. Ha csak egyéni lenne, és az egyéni nem venne részt az emberiség lélekvalóságában, nem volna közölhető. Igaz. [Lu­kács] Gyuri szerint nem adekvátan közölhető, de újra átélhető élményt szuggerál, melynek gyökereiben össze kell futnia az alkotó élményével (nem az „értelem” - de a lét?) síkján. Leg­mélyebb rétegében minden jó mű minden lélekhez szól, de azt merném magamnak stílusnak nevezni, ami speciálisan egy korszellem leikéhez szól, a neki való szintézis által. Jó mű pedig csak az ilyen lehet, mert nem lehet a megvalósulásban fokokat átugrani, a lélekhez művészettel egyenest szólni. (Szeretet stílusfeletti). A gyűlöletnek már van stílusa. Stílusos tehát azt jelenti: a lélek egy megvalósulási fokát teljesen kielégítő. 72 Vedres Márk szobrászművész feleségéről van szó. 150

Next

/
Thumbnails
Contents