Török Petra (szerk.): Sorsával tetováltan önmaga. Válogatás Lesznai Anna naplójegyzeteiből (Budapest, 2010)
Naplójegyzetek
1917 A kontempláció éppúgy, mint a tiszta gondolat, nem tett, nem erkölcsi érték, nem válthat meg. A kontemplációban átélt harmóniaérzés már tett! Aquinói Tamás szerint a szépérzés - ez már tett - tehát a szépérzés már erkölcsi érték lenne. Nem, mert erkölcsös csak aktivitás, csak törekvés lehet; a szépérzés meg szenvedőleges, ránk zuhan. Ezért nem erkölcsös (közömbös) az esztétikai életnézés. Szépet alkotni akarni, szépérzésre alkalmat adni akarni másnak, szépre váltani akarni a káoszt (egyik eleme művészet?) már bizonyos értelemben erkölcsös. Mért nem erkölcsös szépérzetre alkalmat akarni adni magunknak? Az a követelés, adóssági érzés, melyet a szép bennünk kelt, már erkölcsi érzés. Az Istennek mire kellett a teremtés? Az Isten nem kész, hozzátartozik a megvalósulás, át kell fejlődnie rajta, szóval Isten tökéletlen. - Ezt azelőtt hittem, most nem elégít ki. Isten szem- befordult önmagával, hogy öntudatra ébredhessen, tehát Isten még nem öntudatos egészen, lényegileg egy az előbbivel. Isten az öntudatlan lét, és csak részint vált még tudatossá a teremtésen keresztül, vagy pedig Isten a létet mint tükröt alkotta magának, hogy benne tudatossá lehessen? Egy öntudat nélküli teremtő sem felel meg mai hitemnek. (És ha éntudatot teszek öntudat másául? Nem tudom elképzelni.) Valóban a keresztény mítosz magyarázza meg leginkább a teremtés szükségszerűségét. Isten szeretetből teremtette a világot, hogy legyen szeretnivalója, mert a jó a lét. De a lét már teremtett, már kevesebb mint teremtője, már korlátozott, így esett bele a világba a „korlátozottság kínja”. Isten korlátozta önmagát a teremtésben. A teremtésben a korlátok révén - vagy éppen azonos véle - születik az egyén. Isten megsajnálja a tőle elszakadt, egyénbe tépett teremtést, és magához váltja, megváltja a teremtést azáltal, hogy beleszáll az egyénbe (Krisztus = Isten). így az Istenbe váltott egyén — a teljes isteni világrend, a harmónia. Mi a szent lélek? Rokonszenv — homályos érzése annak, hogy énünknek a világhoz van valami viszonya. Minden művészet, minden szeretet, minden szerelem alapja. A szeretet másba-ol- vadás, a művészet énbe-olvasztása másnak, a szerelem egymásba-olvadás, mely misztikusan mindkettőt egy harmadik, magasabb célba olvasztja. A rokonszenv egy egybeolvadás lehetőségének derengése. A harmónia: azonosság az éntudat fennállása mellett, a misztikus élmény, mely, azt hiszem, az azonosságnak az éntudatot feláldozza. Mi lenne a megváltott világgal? Elképzelhetetlen, mert mi csak fejlődő dolgot tudunk értelmesnek elképzelni. De lehet, hogy ez a fejlődésben élés éppen csak egy fejlődési fokunk? Mégis itt óriás kérdést sejtek. Minthogy Isten teremtette az egyént, és bár azonosságra ébredten, de mégis öröknek akarja, azt hiszem, az éntudatot, a különbségek elismerése és szeretete, a különbségek tiszteletben tartása vallásos. Ajó Isten segedelmével! 132
