Varga Katalin (szerk.): „…az égre írj, ha minden összetört!” Radnóti Miklós és kortársai (Budapest, 2009)
Adattár - Életrajzi jegyzetek
is közvetített Trencsényi-Waldapfel. Az Új Idők Lexikonát szerkesztvén bevonta Radnótit a szócikk-írásba. 1940-ben egy időben voltak munkaszolgálatosok Erdélyben. 1948-tól a szegedi tudományegyetem Klasszika-Filológiai Tanszékének, 1950-től a budapesti tudományegyetem Latin-Görög Filológiai Intézetének volt vezetője, mindkét egyetemen rektor. Szervezője, irányítója volt a magyar úttörő mozgalomnak. Anna Margit: Rekviem, (PIM) Tschiedel, Klementine (Bullendorf, 1910. dec. 28.-?) 1927 őszén ismerkedett meg Radnótival Reichenbergben, ahol rövid ideig élt. Szerelmük az iskolai év alatt tartott. Ő volt a Die Liebe kommt und geht! című versciklus, a Schmetterling című elbeszélés és az Emlék című vers ihletője. Vajda János (Bp., 1907-Siegendorf, 1944. márc. 15.) írásai 1923-tól jelentek meg különböző irodalmi lapokban, a Magyar írásban, Nyugatban. Kassák Lajos és Supka Géza becsülte őt, szívesen közöltek tőle írást, műfordítást a Munkában illetve a Literatúrában. 1929-ben szerepelt a Jóság című antológiában is. 1929-től a Kortárs szerkesztője volt, a lap 1931-es megszűnéséig. 1942-től többször hívták be munkaszolgálatra. Az ausztriai munkatáborban szívroham végzett vele. Vajthó László (Nagymajtény, 1887. jún. 21.-Kecskemét, 1977. dec. 23.) 1925-től tanított a Markó utcai Berzsenyi Dániel Gimnáziumban magyar irodalmat. Egyik tanítványa, Vas István emlékei szerint a „demokratizmus és arisztokratizmus" keveredett „izgalmasan ésjólesőn" magyaróráin. Vajthó nem csak kiváló pedagógus, hanem kritikus, irodalomtörténész és műfordító is volt. Szerkesztésében jelent meg A tanítás problémái című könyvsorozat, a hatvanhárom kötetet megért Magyar irodalmi ritkaságok című forráskiadás-sorozat, melynek készítésébe a középiskolásokat is bevonták a tanárok. A kortárs magyar költészet verseiből 1929-ben, 1930-ban, 1936-ban antológiákat állított össze. 1929-ben megjelent Én, Ady Endre című tanulmánya alapján a magyar irodalom doktorává avatták, 1935-ben a debreceni tudományegyetemen magántanárrá, majd nyilvános rendkívüli tanárrá nevezték ki. Irodalomtörténeti munkásságának középpontjában Reviczky Gyula, majd jó néhány évtizeden át Bessenyei György és a magyar felvilágosodás állt. Német költők, francia regényírók műveit fordította magyarra. Vas István (Bp., 1910. szept. 24,-Bp., 1991. dec. 16.) Szerepeltek együtt nemzedéki antológiákban, verseiket olvasták fel egyszerre a Rádióban, találkoztak a Nyugat-asztalnál és a Vajda János Társaság rendezvényein, de a köztük lévő ellenséges viszony csak 1937 során alakult át barátsággá. Szerepe volt ebben többek között a Tóth Árpád Társaság-beli fordítói munkáknak, és annak, hogy megnyíltak egymás költészete felé. A Vergilius- és Floratius-fordítások tapasztalata új munkamódszert is eredményezett: fordításaikon gyakran, műhelyszerűen dolgoztak együtt. Kiadták Apollinaire válogatott verseit, tervezték Tibullus költeményeinek magyar megjelentetését, a Szerelmes versek című fordításantológia mindkettejüknek szívügye volt. 1940-ben és 1944-ben egy időben hívták be őket munka- szolgálatra is. Vas István 1944 májusában szerencsével tudta használni orvosi papírjait, a sorozáson elengedték. Ősztől Buda felszabadulásáig pedig Ottlik Gézáék bújtatták. Többkötetes életrajzi regényében - a Nehéz szerelemben és az Azutánban - képet fest az 1920 és 1945 közötti irodalmi élet szövevényeiről, megemlékezik kortársairól, köztük Radnótiról is. A Rapszódia a hűségről (1960) és a Levél a túlvilágra (1984) című verseit Radnótihoz írta. Weisz Aranka - Gyarmati Fanni anyja Weisz Ernesztin - Grosz Dezső és Grosz Ilona nagynénje Weisz Ilka - Grosz Dezső és Grosz Ilona nagynénje Zolnai Béla (Székesfehérvár, 1890. márc. 10.-Bp., 1969. máj. 26.) 1925-től 1940-ig a szegedi tudományegyetemen, 1940 és 1944 között Kolozsvárott, majd Budapesten volt egyetemi tanár, irodalomtörténész, nyelvész, francia filológus. 1927-ben alapította és 1944-ig szerkesztette a Széphalom című irodalmi és tudományos folyóiratot, ugyanekkor az Études Frangaises című disszertációsorozatot is. 1931-ben, az Újmódi pásztorok éneke című verseskötet pere idején, verset közölt Radnótitól a lapban, kiállva ezzel a költő mellett az ügyben elítélő véleményen lévő kari tanáccsal szemben. Irodalomtörténészként Rákóczi Ferenccel, Mikes Kelemennel foglalkozott, ez irányú kutatásai alapján születtek a janzenizmusról szóló művei. Irodalmi, stilisztikai, nyelvesztétikai tanulmányai számos folyóiratban jelentek meg, nemcsak itthon, hanem külföldön is, több írását Garázda Péter néven adta közre.
