Varga Katalin (szerk.): „…az égre írj, ha minden összetört!” Radnóti Miklós és kortársai (Budapest, 2009)

Radnóti Miklós és kortársai - A második munkaszolgálat, Pharos-könyvek

„Az állomáson sárga karszalagos idősebb férfi szólít meg. A margittai román munkásszázad zsidó orvosa. Ketten vannak a románoknál, ő és egy zsidó mérnök. »A parancsnok csoda rendes ember« - meséli, »amit lehet megtesz, még amit nem lehet, azt is«. Ki az? »Gaál Gábor, Kolozsvárról, a Korunk volt szerkesztője.« No, mondja meg, hogy üdvözli egy régi munkatársa, Radnóti Miklós, itt szolgál a zoványi zsidószázadnál.- Nyújtom a ceruzámat. írja fel és ne felejtse el. »Nem felejtem el.« De a

nevet. »A nevet rég ismerem kérem.« - Első irodalmi sikerem itt. Nem lett volna érdektelen találkozás, ha a közelben van. A főhadnagy-parancsnok s a zsidó »kisegítő munkaszolgálatos« eszmecseréje a mai irodalomról." (Napló 1942. aug. 16.)

„Reggel 5-től d. u. 3-ig munka. Munka az összerogyásig. De utána szép. Kiköltözöm a sátorból a csillagok alá. Az »ébresztő«-kor még sötét van. Tegnap a sátorban elmondom L. Pistának, Kálmán Lacinak és Lajosnak az Éjszakát Háromszor követelik. S ma este újra. A csillagok alatt. Már kívülről tudják. Elmondom nekik, illetve inkább Fifnek, a Cocteau-t is."

(Napló 1942. szept. 3.)

„Éjjel nem alszom. Két Demalgon, egy Gelonida és egy Karyl volt az esti adagom, s hiába. Egy-egy cigarettát szívok el közben, kivánszorgok az udvarra. Telihold van. Aztán az Ecloga-terv gyötör, sorok szállnak fel, nincs erőm jegyezni. S később: jó lenne megkaphatni a Baumgarten- könyvtárosságot, hisz éhenhalunk a télen. Devecseri megbízatása lejárt."

(Napló 1942. szept. 26.)

„Öten belső munkát kapunk. Az óriási cukorkeverőt kell kitisztítanunk. Emeletnyi magas vastartály, az egész tartályt kitöltő keverőkerekekkel és tengelyekkel. S az egész ragad az undorító sárga cukorpéptől. Fölül ragacsos vasrostély. Felmászok a létrán, belenézek, felfordul a gyomrom. No, vetkőzzenek le, - mondja a munkavezető. Hogyan? - kérdem. Vetkőzzenek le, tönkreteszik a ruhájukat, be kell mászni. Itt egy papírzsák, abba tegyék a holmijukat. [...] Levetkőzünk meztelenre. Egy-egy munkás félrefordul és röhög. [A gyárban tizenhatéves gyerekek százai dolgoznak, különböző kerekeket forgatnak ide-oda, de a cukortartályt nem velük, hanem velünk mosatják. Haj báró, báró...) Állunk pucéran, aztán Lajta megrántja a vállát és elkezdi a tornamutatványt. Én utána, legyünk túl rajta. [...] Pista már félkarral lóg, a rostélyba kapaszkodik és lábával keresi a kereket, hogy ráálljon s tovább jusson. Felhúzódzko- dom én is, a kezem le kell tépnem folyton a vasról, ragad az undorító cukor. Én hason fekszem, Pista a legszebb látványt nyújtja. [...] Kiröhögnek a lányok, kiáltok oda Pistának. - Nyalják ki a fenekem, - nyögi, átdobja magát a tartály falára és lecsúszik. Erre gyere, - szól fel, guggol az egyik kerék tetején. Túl van a fele úton. Négykézláb mászok a rostélyon, megcsúszom, a combomról végig lehúzza a bőrt a durva, odaragadt cukor. Káromkodom, mint a záporeső. Tízperces tornamutatvány után lent vagyunk az alapon, alul gömbölyű, szétterpesztett lábakkal guggolunk a sárga létől síkos katlanban. Fel akarok egyenesedni, beverem a fejem az egyik tengelybe. Összeragad a hajam is. Tengelyek és kerekek közt mászkálunk, fölegyenesedni csak két-három helyen lehet közöttük. Húzódjatok jobbra, - ordít Öcsi fent, - forró a víz! Jobbra mászunk. Öcsi locsol, a forró víz átfröcsög ránk, legalább 30° hőség van bent, ömlik rólunk a verejték. Megnyalom a szájam szélét, édes. Hányni fogok, - gondolom magamban s még jó, hogy ketten vagyunk, ha valamelyikünk elájul, a másik fölordíthat... Ledobnak két vasvakarót, vakarni kezdjük a sárga cukrot. Végeláthatatlanul. Kiáltás fentről,- gyertek ki, váltás. Harminc perc volt s örökkévalóságnak tűnt.”

(Napló 1942. nov. 10. a hatvani cukorgyárban]

/V 1?. ■

jó 1. At*. ^

Uvu ft. f m.: Í . 4t «XotVftv, xjl.

» fkv.t W.V/V« -AC.jpg f K^OUHr-., I

á Ávf:»> ( -3 H-ít s'« ki., ^ Jtí, 4 HU*.

AAuA0 A( 1ÍL t^L-L-oÓ^-K. A

k.ú^ -< Hr\rv -U

YTV*jOt*f & ■ •'H He* U&Q*

(Ti jf'f. >r (.r^J(j p~K. ^

t A6. f p-lcUj X-Cy' t

, ÁA Vi. Cn 4- !

.rri>i ‘tvyk jóór- .

h A. <7:-tv

É óv u é, ; zkprjfc

Levél Pál Endrének 1943. január 23-án (PIM)

A levélben Pál Endrének, ifjú költőtársának ad műfordítási tanácsot. Keats válogatott versei a Vajda János Társaság Flora Mundi sorozatában jelent meg.

Az éjjel mért nevettem?

(Why did I laugh to-night?)

Az éjjel mért nevettem? Nem felel Sem Isten, sem zordtilkú démonok, Pokolból, mennyből nem jő semmi jel, így hát emberszivemhez fordulok.

Szívem, miért nevettem? Szörnyű kínt Magányos, bús vagy, mint én. Válaszolj! Sötétség! 0 csak hullnak könnyeim,

Ls nem felel se szív, se menny s pokol.

Miért nevettem? Hisz rövid a lét,

Es képzeletem bár csúcsokra vitt, Szívesen hagynám itt ez este még,

Rongyokban látva cifra zászlait.

Nagy a vers, szépség, hír hatalma bár, Több az élet jutalma — a halál.

40