Varga Katalin (szerk.): „…az égre írj, ha minden összetört!” Radnóti Miklós és kortársai (Budapest, 2009)
Radnóti Miklós és kortársai - Válogatott versek, Ikrek hava, az első munkaszolgálat
„Fölébredt mohó életkíváncsiságomban odáig vetemedtem, hogy elfogadtam Füst Milán meghívását, aki meg akarta mutatni új lakását néhányunknak [...] Ott voltak Hajnal Annáék, Radnótiék, Weöres és Török Erzsi. Látogatásunk legnagyobb részét mutogatás és a látottak megbámulása foglalta el. A Vércse utcai ház egyszerű, bár tekintélyes kinézetű, sokszobás, bár földszintes épület volt. De akármilyen tekintélyes külsejű épület is volt kívülről, senki sem sejthette, hogy belül milyen gazdag helyiségeken vezeti végig a házigazda. Legalábbis én addig Füst Milánnak csak a könyvtárszobáját ismerhettem, és nem sejtettem, hogy annak ópolgári sötét komolyságát milyen változatos kincsesház veszi körül. De most, ahogy szobáról szobára támolyogtunk a nagy költő, mindnyájunk mesterének a vezetésével, még akinek semmi érzéke sem volt az ilyesmihez, mint énnekem, annak is fel kellett ismernie a vázák és legkülönbözőbb rendeltetésű edények, az üveg- és porcelánkészletek, az ezüstnemű valódiságát, hivalkodó értékét - ehhez a gazdagsághoz képest bizony Babits és Kosztolányi lakása szegényes diáktanya volt. [...] Közben persze jócskán múlt az idő. Látogatásunk feketével kezdődött, amit nagyon finom, keskeny, hosszúkás csészében tettek elénk [...] Nagyon jó erős kávé volt - ami akkor éppen ritkaságszámba ment Budapesten. [...] utána ugyanannak a szerviznek szélesebb csészéiben gyönyörű, nagy szemű epreket kaptunk -természetesen üvegházit, mert kora tavasz volt- méghozzá tejszínhabbal. Azt hiszem, ilyen fényűző vendéglátásban még egyikünknek sem volt része. Hiszen egyébként a mi vacsora utáni összejöveteleinken, a magunkhoz illő környezetben, többnyire garzonlakásokban, feketekávé és legföljebb egy üveg bor meg egy kis teasütemény mellett késő éjszakáig szoktunk együtt lenni [...] De itt, a fényűző kezdet után, a dús környezetben [...] megindultak a gyomornedveink. Házigazdánk háta mögött szemmel, kézzel jeleztük, hogy éhesek vagyunk. Miklós a hasára mutatott, jeléül annak, hogy kilukad a gyomra. [...] Egy órakor hirtelen egyöntetűen felpattantunk azzal a néma egyetértéssel, hogy egy pillanattal sem bírjuk tovább az éhezést. A házigazda méltatlankodása közben léptünk ki az éjszakába. [...] Sikerült két taxit fognunk, és nemsokára bevonultunk a Nyugati restijébe, a maga nemében híres Démusz vendéglőbe, ahol mohón estünk neki a marha- vagy disznópörköltünknek, és egymás után hajtottuk le a korsó sörünket [...] Ez volt az utolsó mulatságunk, amit a béke - egy vélt béke - fedezékében élvezhettünk. Három nap múlva német csapatok vonultak át Magyarországon Jugoszlávia ellen, az egész város tudta, hogy követni fogják őket a magyar csapatok." (Vas 2003a. 149-152.) Levél Füst Milánnak (PIM) 121
