Offenbächer Ferenc (szerk.): „A remény évei”. A 60-as-70-es évek művészete, értékrendek, lemaradás komplexus (Eger, 2018)
Kulin Ferenc: A Kádár-korszak kultúrpolitikájának politika-történeti háttere
KULIN FERENC: A KÁDÁR-KORSZAK KULTÚRPOLITIKÁJÁNAK POLITIKATÖRTÉNETI HÁTTERE s hogy az azt követő viselkedése a profi politikus rutinszerű színjátéka volt. A rendszerváltás után hozzáférhetővé vált dokumentumok azonban nem erről tanúskodnak. Németh Györgynek a Mozgó Világ történetéről szóló, 2002-ben publikált könyvéből tudhattuk meg1, hogy a régi Mozgó Világ drámájának utolsó felvonását nem Acél György, hanem maga Kádár János 'írta'. Az MSZMP Politikai Bizottságának 1983. július 26-án megtartott ülésén a folyóiratunkat „istenverte lap"'-nak, „vacak folyóiratnak", a szerkesztőket „gazembereknek" nevezi, majd adminisztratív rendszabályok alkalmazására ad utasítást. „Ilyen intézkedésnek tartom leváltani a szerkesztőket, avagy szerkesztőségeket (...) és azután tudok még egyéb adminisztratív rendszabályokat megnevezni, de jobbnak tartom, ha politikai fellépéssel kezdődik a dolog. És ez egy ideig megy."1 2 Kádár János zárt dossziéba került felszólalása jelzi, hogy nem tartható tovább a kölcsönös és feltétlen bizalmon alapuló munkamegosztás, amely az ún. Kádár-korszak hatalomszerkezetét működtette: nem forog a Kádár - Aczél tengely; a pártfőtitkár magához vonja a kultúrpolitika teljhatalmú irányítójának hatáskörét. Nem először teszi ezt. Néhány héttel korábban ő kezdeményezi a szigorú szankciókat a Duray-ügyben megszólaló Csoóri Sándor ellen is, s ő rendeli el, hogy ezekről a szankciókról azonnal tájékoztassák a testvéri országok vezetőit. Taktikai célú szereposztásról lenne csupán szó Kádár és Aczél között? A főtitkár azért vállalta volna magára a kommunista testvérpártok dogmatikusainak féken tartását, hogy falazzon a Washingtonnal flörtölő főideológusának? Ennél bonyolultabb képletről van szó. Aczélnak volt érzéke ahhoz, hogy közvetítsen a kultúra és a hatalom érdekei között, de politikai mozgásterét részint az MSZMP-n belüli ingatag erőviszonyok, részint a még hektikusabban változó 'nemzetközi helyzet', de minden esetben külső körülmények alakították. Kádár ezzel szemben 'öntörvényű' ember volt. Döntéseiben ifjúkorától kezdve tetten érhetők voltak a munkás-mozgalmár archetipikus személyiségjegyei; s miután a kommunista jellem elképelhetetlen a kommunizmus világméretű győzelmének hite nélkül, s ez a fajta hit a győzelem garanciáját jelentő Szovjetunió iránti feltételen hűséget is megkövetelte, „vigyázó szemét" mindig Moszkvára vetette. Ez a feltétlen hűség volt a titka az 1956 november 1-én megtett végzetes pálfordulásának, ez motiválta, amikor 1958-ban elhárította Hruscsov ajánlatát a szovjet csapatok kivonására3, s ez magyarázza azt is, hogy uralkodása utolsó éveiben nem értette, miért szorgalmazza Moszkva, hogy az MSZMP békülékenyebb politikát folytasson az ellenzéki művészértelmiséggel szemben4. Nem akarta, nem tudta elhinni, hogy ez a szovjethatalom ugyanaz a szovjethatalom, amelyikbe ifjúmunkásként beleszeretett, s amelyiknek a magyar forradalom elárulásával holtáig elkötelezte magát. Kádár is nyitott volna Nyugatra, de csak egy olyan Nyugatra, amelyik a kissingeri doktrínának megfelelően stratégiai érdekének tekinti a Szovjetunió fennállását, s amelyik Magyarországon sem látna szívesen radikális elszakadási törekvéseket.5 Aczél nem megy és nem is áll szemben ezzel a stratégiával, ám ahol és amikor 1 Németh György: A Mozgó Világ története - 1971-1983. Palatínus, 2002. 2 Uo.: 144-145. o. 3 Szűrös Mátyás: Szűk volt a mundér - Egy magyar diplomata emlékezései és emlékeztetése (1969-2013) Püski, 2013. 240. o. 4 Ld.: Király István: Napló - 1956-1989. Tények és tanúk. Magvető, Bp., 2017. 786. o. 5 Ld.: Szűrös Mátyás, Lm.: 205. o. 59
