Offenbächer Ferenc (szerk.): „A remény évei”. A 60-as-70-es évek művészete, értékrendek, lemaradás komplexus (Eger, 2018)
Pataki Gábor: Hiátus és folytatás - az Európai Iskola és a 60-as évek
A REMÉNY ÉVEI Ez az „alternatív életstílust" megvalósítani igyekvő, a korosztályában szerteágazó, virulens kapcsolatokat teremtő, maroknyi társaság tehát, a Magyarországra is beszivárgó hippimozgalom általános eszméiből és életfilozófiájából, vagy inkább annak morzsáiból, töredékeiből, de legfőbbképpen a rock- és beatkultúra zenei és irodalmi mintáiból merítette és építette fel, alakította ki underground jellegű magatartásformáját. A hippimozgalom háború- és fegyverellenessége például, akárcsak nemzedéke majd minden tagját, Zámbót is megérintette. Többek között így ír erről a Tudatalatti Rádió című korai zsengéjében: „Szent Edwin, amatőr próféta és művész-segédmunkás, táviratot intézett a világ államainak vezetőihez, mely táviratban alapanyag-segítséget kért Emlékmű a háborúnak a békéért című nagyméretű szobrának elkészítéséhez" - majd így folytatja - „...kérem, hogy minden eddig gyártott állami- és magántulajdonban lévő fegyvert, harci eszközt és lőszert (beleértve a békés célok használatára alkalmatlan repülőgépeket, anyahajókat, hadicirkálókat" (...) „és más apróbb fegyvereknek számító tárgyakat stb.), szíveskedjék f. hó 18-ig szentendrei műterem-kertembe szállítani, ahol is a szobrot 1970. jan. 3-án befejezni és átadni szeretném a köznek. A szobor elkészítésére fordított munkáért honoráriumot nem fogadok el." - S a mű jótékony hatásaként: X.Y. „fegyvergyáros egyik napról a másikra virágkertészetté alakította fegyvergyárát és hippifőnök lett." (...) „A világvárosok hippinegyedeiben kitört a virágláz."22 Egy 1993-ban vele készített riportomban pedig így nyilatkozik ugyanerről a témáról: „Mi természetesen hippi szimpatizánsok voltunk, én legalábbis annak tekintettem magamat. De arról, hogy miben is rejlett ennek a mozgalomnak a fő ideológiája, nem voltak konkrét ismereteim. Ennek ellenére a hippizmus külsőségei teljes biztonsággal közvetítették felénk azokat a tartalmakat, amelyekkel később meg is ismerkedtünk. A hosszú hajra gondolok, a lezser viselkedésre, a zenére stb. Nekem például nagyon nagy lökést adott a Beat költők antológiája..."23 Ez az együttlétet folytonosan igénylő és fontosnak tartó szubkulturális művészeti közeg, széles tűrő határokat épített magába, így tulajdonképpen személy- és egyéniségközpontú is volt egyben. Aki hajlandó volt „együtt főni" a társasággal és „leszállt" ide az underground katakombába, az végül is a „szubművészet" és „szubéletforma" antieszté- tikai (vagy esztétikai) és szociális (vagy antiszociális) „deviancia-mátrixán" keresztül megvalósíthatta önmagát. A magán- és a társasági életforma közötti természetellenesnek nyilvánított (minősített) határvonalak elmosódtak, a művészeti és szociális normák felcse- rélhetőkké váltak: az otthonból „kiállítás", azaz művészetfilozófia, a kiállító-terem közönségéből pedig (lásd Pinceműhely!) „otthonos" mini-társadalom lett. A példákat sorolhatnánk: Az 1974-75-ös időszakban Holdas György műterme egyszerre töltötte be a bulizó hely és a kreatív műhely szerepét, s jó néhány „vajdás" képzőművész lakása úgy néz ki még ma is, mint egy-egy speciális életfilozófiát kifejező totális tér- és környezetszervező műalkotás. Elsősorban ef Zámbó István (a lakás mint „szürrealista mátrix" vagy a szó szoros értelmében „szürrealista design"), fe Lugossy László (a lakás, mint DOJÓ OTTHON - bárhova költözik is), és Lois Viktor (a saját lakókörnyezet 22 Lásd ef Zámbó István: Üzenet a XXI. Századból, művészkönyv a szerző 18-19 éves korából, 1968-69. 88-91. o. (A művész tulajdona.) 144 23 „Gondolkodom, tehát.
