Offenbächer Ferenc (szerk.): „A remény évei”. A 60-as-70-es évek művészete, értékrendek, lemaradás komplexus (Eger, 2018)
Pataki Gábor: Hiátus és folytatás - az Európai Iskola és a 60-as évek
SZEMADÁM GYÖRGY: A N°1 CSOPORTRÓL találkozón vettünk részt (ez nagy divat volt akkoriban, amikor az úgynevezett „népművelés" és „népnevelés" dívott már a kötelező Szabad Nép félórák helyett), amikor felállt egy önmagát munkásnak valló ember - meggyőződésem, hogy belügyes provokátor volt az illető és valami elképesztő dolgot mondott. Nevezetesen azt, hogy „a mi egészséges szellemiségű szocialista társadalmunkban nincs helye sem az embertelenséget hirdető művészetnek, sem az ilyen műveket létrehozó alkotóknak". Ezzel arra utalt, hogy mivel a műveink nem ábrázolnak embert, mi lennénk az embertelenség hirdetői. Ekkor rémlett fel bennem először, hogy akár félhetnék is, s hogy az idősebb - nálunk sokkal tapasztaltabb, és nehezebb időket megélt - kollégáink is féltettek bennünket, annak bizonyítékául álljon itt egy részlet abból a levélből, amit az akkor 63 éves Illés Árpád festőművész írt a 30 éves Galántai Györgynek: „Kedves Barátom és Kollégám! Véletlenül, pletyka formájában jutott el hozzám, hogy állítólag a Kápolnatárlat keretein belül HEPENINGET (sic!) is terveztek. Mint hozzátok képest öregnek, kötelességemnek tartom, hogy szeretettel figyelmeztesselek, hogy ez az állítólagos terv, amennyiben megfelel az igazságnak, akkor őrültség, felelőtlen legénykedés. Beláthatatlanul súlyos következményekkel járhat. Ártatlan emberek is kerülhetnek emiatt súlyos felelősségre vonásra. Te különleges veszedelemben forogsz ez esetben, mint bérlő, mint házigazda. Gondold meg, családod, gyerekeid vannak. Mi tudjuk, hogy éretlen gyerekjátékról van szó, de a hatóságok ezt félreérthetik. Hasonló rendezvénynek volt már kellemetlen következménye (...)" A következő évben, 1972. júniusában csoportos kiállítás nyílt a Balatonboglári Kápolnatárlat sorozatában. A kiállítók névsora: Bácsay Péter grafikus, Csutoros Sándor szobrász, Fenyvesi Tóth Árpád grafikus, Haris László fotográfus, llyés István szobrász, Kígyós Sándor szobrász, Molnár V. József grafikus, Papp Oszkár festő, Parrag Emil festő, Prutkay Péter grafikus, és Szemadám György festő. A kiállítást megnyitotta: Mezei Ottó. Ugyanabban az évben egy olyan-ma már teljességgel elfelejtett-, kiváló képességű művésszel állítottam ki a Fiatal Művészek Klubjában, akiről a Kortárs Magyar Művészeti Lexikon mit sem tud, pedig festő- és grafikusművészként, továbbá illusztrátorként és animációs filmesként is tevékenykedett. Dlauchy Ferencnek hívták. Púpos, betegeskedő ember volt, aki súlyos asztmával, szívbetegséggel és - szoros összefüggésben állandó gyötrelmeivel - néha még az alkohollal is küszködött. Az ő barátságát is az Állatkertnek köszönhettem, ahová akkoriban rendszeresen kijárt rajzolni. Ez a rendkívül művelt, olvasott, több nyelven beszélő, szarkasztikus-keserű humorú ember ugyanakkor megőrzött magában valamit a gyermekből, s bizony mindazon őrületekre vevő volt, amibe mi - nála egy generációval fiatalabbak - belevittük. Egyszer azt találtam ki, hogy nagy, 70x100-as méretű, Ecce Homo címet viselő grafikai sorozatának lapjai mellett őt magát is lefotózom, mégpedig azok tematikájára rímelve, az azokon látható figurák jelmezében. Egyik művén többek között lövésnyomok, masírozó katonák, és egy kitüntetésekkel feldekorált alak volt látható. Éppen ezt 135
