Offenbächer Ferenc (szerk.): „A remény évei”. A 60-as-70-es évek művészete, értékrendek, lemaradás komplexus (Eger, 2018)
Vécsi Nagy Zoltán: A hatvanas-hetvenes évek felzárkózási kísérletei az erdélyi magyar képzőművészetben
A REMÉNY ÉVEI Sükösd Ferenc: Viadal szülőföld tájait és annak egy-egy elvonatkoztatásig közelített részletét megjelenítő gazdag tónusú szénrajzai a nyugat-európai absztrakció ötvenes-hatvanas évekbeli gesztus és nyomhagyó irányainak képi nyelvén szólalnak meg. Nagy Pál számos kortárs művészeti eljárással, technikával és szemléletmóddal kísérletezett a szürrealizmustól a hiperrealizmusig, az op-arton keresztül a pop-artig. Festészetében és grafikáiban a másként gondolkodás szabadságára, kisebbségi, ökológiai és szellemi önvédelemre rendezkedett be. Baász Imre a hetvenes évek elején készített grafikái már karakteresen mutatták a későbbi művészetében ki is nyilatkoztatott, „másként gondolkodó" önmagát. Illusztrációiban a környezetükből kitépett, foltszerűen megjelenő figuráit érzelmi és energia erővonalak kusza rajzolatú hálója jellemzi. Az első konceptuális szellemiségű romániai magyar művésznek Bertalan István számít. Ő az, aki az első akcióművészeti események véghezvivője volt. Munkái geometrikus térstruktúrák logikus belső szervezésén, tárgyi és élő környezetre gyakorolt hatására figyelő fejlesztésén alapszik. A hetvenes évek végén erőteljes nemzedéki ellentéttel is együtt járó radikális fordulat következett be a romániai művészetben. Ekkor jelentkezett egy, az addigi művészeti gondolkodásnak hátat fordító és az akkori erősen expanzív tendenciájú, ennek következtében határoknál meg nem állítható művészeti törekvésekkel - elsősorban az akcionizmus- sal, a koncepttel, a fluxussal és a land arttal - sodródni kívánó illúziótlan új nemzedék. A gazdasági romlás felé tartó, a hatalmat a nyomor és a szellemi sötétség függőségével biztosító Ceausescu-i diktatúra, amely a hamis román nemzeti büszkeséget sulykoló szólamoktól vált egyre hangosabbá, elfordította a fiatalokat a történelmi tudat, a regionális büszkeség eszméjétől. Ezt a nemzedéket már nem csábította a nyomorral küszködő civil társadalomnak erkölcsi és anyagi megbecsülését mellőző, akkorra már többnyire, vagy a dekorativitásba fúló, vagy a hatvanas évek lendületét hamis identitástudattal pótló, fáradt, ezért egyre kevésbé meggyőző és egyre több színvonaltalan művet létrehozó, középgenerációs alkotók művészeti világa. Még kevésbé az akkorra már karriert sem biz- 100 tosító, többnyire lelki és egzisztenciális kényszer hatása alatt születő hivatalos művészet
