E. Csorba Csilla (szerk.): „Egy ember, akit még eddig nem ismertünk”. A Petőfi Irodalmi Múzeum Jókai-gyűjteményének katalógusa. Tárgyi hagyatéka, díszalbumok, képzőművészeti gyűjteménye, fényképgyűjteménye (Budapest, 2018)
Tárgyi hagyatéka (Kalla Zsuzsa) - A kontextus elvesztése és megtalálása. Jókai tárgyi hagyatéka a Petőfi Irodalmi Múzeumban. Bevezető
egyaránt uraló tárgy jól ismert, számos Jókai-portréról köszön vissza,15 ott van az Vasárnapi Újság 1894-es képriportjának fotóin.16 Valószínűleg erre a tárgyra gondol az olvasó, ha Jókainak az íróasztaláról szóló vallomásaiba botlik: „Az én templomom az Íróasztalom, én amellett szoktam imádkozni.”17 „Ketten vagyunk: én meg az íróasztal. Élőlény ez már, aki beszél velem.”18 - írja másutt.19 „Sok baj ért már az életben! Ez az Íróasztal mindig menedéket nyújtott; ez védelmezett, megsegített, megvigasztalt, meggyógyított sok nagy nehéz sorsban.”20 - ez utóbbi mondat Jókainak a felesége halálát feldolgozó vallomásából való. Három, egymástól erősen eltérő értelmezést Jókay Józsefné tejeslábasa - 119. tétel kínálnak fel ezek a kiragadott idézetek. Az első esetben az íróasztal egyértelműen a hivatás, az elhivatás jelképe: a (magyar) írói sorsé, ami valóban egyfajta hitté, hitvallássá vált Jókainál. A szöveg másrészt figyelmeztet arra az életrajzi tényre, hogy a napi írás Jókai önként vállalt kötelezettsége volt. A reggeli-délelőtti penzum szinte vallásos rituálévá vált az író számára. Ennek a belső fegyelemnek, megszabott ritmusnak köszönhető a „Jókai-univerzum”, a szépirodalmi, publicisztikai, szerkesztői, közéleti írások elképesztő tömege. Az íróasztallal „kettesben” eltöltött idő változtatja élőlénnyé az asztalt a második idézetben, akivel a belső monológ párbeszéddé válhat. Majd a harmadik szövegben a protestáns hitvalló hangja szólal meg ismét. Itt az írásnak, a tevékeny létnek, a munkának mint menedéknek, a gyógyulásnak a szimbóluma lesz az íróasztal, az elkerülhetetlen sorscsapások nyomán az egyént sújtó borús kedély ellenszere. A fenti vallomások nagyon plasztikusan érzékeltetik az író viszonyát ehhez a speciális bútordarabhoz, muzeológiai azonosításra azonban nem alkalmasak. Csak a szövegek, képek datálásának egyeztetése, a lakásairól szóló információk együttese mondhatja meg vajon inkább a katalógus 1. vagy a 2. számú tárgyról van-e bennük szó.21 Vagyis az „érzelmi viszonyulásnak” - legyen bármilyen erős - meglehetősen konkrétnak kell lennie, hogy kinyerhető legyen belőle egy muzeológiai adat. A ma használatos, digitális leltárkönyv „irodalmi vonatkozásként” próbálja definiálni, feltárni a személy és tárgy közötti viszonyt. Ez elég tág meghatározás, lényegében arra kérdez rá, kimutatható-e bármilyen konkrét kapcsolódási pont az életrajz egy eleme (a tárgy családi örökség, utazási emlék, ajándék, történelmi eseményhez köthető stb.) és a szerző műve, környezete között. A gyűjtemény feldolgozásának története E fejezet bevezetője nem kíván foglalkozni általában a hagyaték történetével - hiszen ezt alaposan feltárja E. Csorba Csilla a „ minden tárgyhoz valami emlékezet van kötve” című katalógusbevezetőjében - pusztán néhány, kifejezetten a tárgyak sorsára vonatkozó megállapítást tesz, azoNemzetőr karszalag - 195. tétel kát a faktorokat veszi számba, amelyek befolyásolták a fizikai megmaradásuk és a tárgyakhoz köthető információ tovább élésének esélyeit. „A terepen zajló formációs folyamatok teljes feltételrendszerét, kiváltképp a szelekció explicit és nem tudatosult elveit, fogyatékosságait, csak alapos gyűjteménytörténettel lehet megismerni. Mind30
