E. Csorba Csilla (szerk.): „Egy ember, akit még eddig nem ismertünk”. A Petőfi Irodalmi Múzeum Jókai-gyűjteményének katalógusa. Tárgyi hagyatéka, díszalbumok, képzőművészeti gyűjteménye, fényképgyűjteménye (Budapest, 2018)

Képzőművészeti gyűjteménye - b) „Zichy Mihály rajzalbumát végig nézni, valódi dobzódás” Bevezető (E. Csorba Csilla) - További képzőművészeti alkotások

Verescsagin az 1885. évi bécsi kiállításán ismerkedett meg Jókai Mórral. A két alkotó kapcsolata már kezdettől fogva igen baráti volt, ennek bizonyítéka, hogy Verescsagin személyesen kalauzolta végig Jókait a tárlatán, amelynek igen nagy szakmai és közönségsikere volt. Jókai a Nemzet című lapban hosszabb ismertetést írt róla. A művész Budapestre utazott, majd jó kapcsolatukra jellemzően Jókai és Verescsagin együttesen tartottak előadást a művész második budapesti kiállításának megnyitása előtt, 1886. január 24-én, a Terézvárosi Körben. A keleties hangulatú képet 1898-ban, második budapesti kiállítása alkalmával ajándékozta az írónak, erről a Pesti Napló 1898. február 20-i számának egy kis közleménye számol be. (Bacher 125.) JM1 1/77, PIM lt. sz. 57. 347.1. 14. Zichy Mihály (1827-1906): A magyar nép, (eredetileg A magyar nép hódol Deák Ferencnek címmel feltüntetve) 1886 olaj, karton, (eredetileg tollrajzként feltüntetve); 55 x 46,2 cm Jelzet balra lent: Zichy A szürke különböző árnyalatait mutató olajkép jobb oldali sávjának közepén A magyar nép. felirat olvasható. E fölött apró emberek felsorakoztatásával a budai vár előtt Ferenc József koronázási kardvágásának jelenetét, mögötte világosabb színnel festve a Kárpátok hegyvonulatát, alatta Árpád pajzsra emelésének, a magyar nép sorsát eldöntő mozzanatát ábrázolja. Az erőteljesebb kontúrokkal és komorabb tónusban a festmény bal oldalán a magyar nép „zivataros századainak” szenvedései jelennek meg. Harcosok, fegyverek, holttestek: egy tatár, amint gyereket ragad el, törökök ellen küzdő vitézek, felettük Hunyadi László levágott feje. Baloldalon egy sötét lepellel letakart bitófa keretezi a képet, alatta a jobb kezében revolvert tartó öngyilkos Széchenyi terül el. Deák Ferenc fekete ruhás, szigorú alakja a kép felső harmadában magasodik, mögötte a zászlóvivő Petőfi és a magyar népnek külföldön nevet szerző Liszt Ferenc alakja azonosítható. A kiválóan megkomponált mű nyíltan árulkodik alkotója politikai véleményéről, a kiegyezés elutasításáról. E művet többszöri átdolgozási javaslat után sem fogadták el közlésre. Zichy Mihálytól tíz képet (címkép, fejléc, iniciálé, illusztráció) rendeltek meg Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben című, Jókai Mór és Rudolf trónörökös közös szerkesztésében megjelent könyvsorozat III. részéhez. A könyvsorozat első kötetébe A magyar nép című fejezetet maga Jókai Mór írta. Jókai „eredetileg a fejezethez két nagyobb 193

Next

/
Thumbnails
Contents