E. Csorba Csilla (szerk.): „Egy ember, akit még eddig nem ismertünk”. A Petőfi Irodalmi Múzeum Jókai-gyűjteményének katalógusa. Tárgyi hagyatéka, díszalbumok, képzőművészeti gyűjteménye, fényképgyűjteménye (Budapest, 2018)

Díszalbumok (Benkő Andrea) - Egy gyűjtemény margójára: díszalbumok és díszoklevelek a Petőfi Irodalmi Múzeum Jókai-hagyatékában. Bevezető

állítású üdvözlő iratot, melyet ő írt pergamenre s melyet a magyar egylet összes tagjainak névaláírásával küldtek el az ünnepelt írónak. Majd Bertha Sándor nagyhatású be­szédben méltatta Jókai írói pályáját. Az ünnepélyt követő lakomán az első felköszöntőt Jókaira Munkácsy mondta. Utána Malonyai Dezső novellaíró tartott beszédet. A la­koma alatt jelentette a pénztárnok, hogy Zichy Mihály Pétervárról 300, Wagner Sándor 150 frankot ajánlottak fel a Jókai-ünnepély költségeinek fedezésére. Jókai művei nemzeti kiadását az egyesület szintén megrendelte.” 24 Ez az üdvözlő irat meglepő módon nem szerepel a Jó­kai által lajstromba vett díszalbumok és oklevelek között, később sem bukkan fel sem a hagyatéki listákon, sem lel­tárkönyvekben. így erre a műre a gyűjtemény részeként csak gondolhatunk, de hiányként is feltétlenül hozzátar­tozónak számíthatjuk. Jegyzetek 1 Mikszáth 241. 2 NK 100:79-105. 3 „A főváros díszoklevele Jókainak. A jan. 6-iki Jókai-ünnepélyen Ráth Károly főpolgármester is átadta az ünnepelt költőnek a székes-főváros díszpolgárságáról szóló oklevelet, mely ott volt fölállítva egy emelvényen. Nagy díszű és igen értékes ez. Kerete valódi mestermű ezüstből, gazdagon aranyozva, zománcozva, s a magyar motivumu díszítésekkel körül vett kis pajzsokban Jókai tizenhat regényének czíme felsorolva. A négy sarkon sodronyokkal és drágakövekkel kirakott rosettek. A keret első részének közepét a székes-fővárosnak két grifltől tartott czímere ékesíti, felül a magyar koronával. Ennek a kiválóan szép részletnek, melyet rajzban is bemutatunk, különösen szép a zománco­zása. E kereten drágakövek: rubin, gyémánt és smaragd ragyognak nemzeti színekben. Ilyen ízléses az a pajzs-mező is, mely a keret alsó részének közepén az évszámot mutatja: 1843—1893. A keret két oldalának közepén egyik oldalon Jókai ifjúkori, másik oldalon pedig mostani arczképe, rendkívül finoman miniatűrben festve elefántcsontra. A komoly hatású és stylszerű keretet Rauscher tanár tervezte, s Bachruch fővárosi ékszerész ötvös-műhelyében készült el. Maga az oklevél pergamentre van festve, szép rajzú és ornamentikus kezdő betűvel. Ez Jauemik N. műve. Aláírással ellátta Ráth Károly főpolgármester, Kamermayer polgármester, Gerlóczy Károly és Horváth János alpol­gármesterek, valamint Kullmann Lajos főjegyző.” (VU 1894. jan. 14.) 4 „A kicsinyek üdvözlete. Volt még a Jókai ünnepeltetésének egy nagyon érdekes része, mikor a legeslegújabb Magyarország nevében Pósa Lajos vezérlése mellett egy apró deputáczió is bemutatta azt az albumot, melyet »Az én újságom« olvasói készíttettek Jókai tiszteletére. Ebben az albumban mintegy 2000 mosolygó gyermek- arcz van együtt [...]” (VU 1894. 2. sz.) 5 Életemből in: NK X 2:400. 6VU 1879. 17. sz. 7VU 1894. jan. 14. 8 ÉletembőlNKX 3:133. 9 VU 1894. 4. sz. 59. 10 Geschenke für das Kaiserhaus - Huldigungen an Kaiser Franz Joseph und Kaiserin Elisabeth. 2007. április 27,-október 28. 11 JHHM 4:85. 12 Mikszáth 234. 13 VU 1879. 40. sz. és 42. sz. 14 Mikszáth 238. 15 NémethG 120. 16 Tóth 468. 17 Laczkó 223. 18 Forgó 25-28. 19 Mikszáth 239. 20 VU 1894. 5. sz. 77. 21 VU 1894. 1. sz. 22 NK 100:135. 23 Mikszáth 242. 24 VU 1894. 2. sz. 20. 105

Next

/
Thumbnails
Contents