E. Csorba Csilla (Szerk.): „Egy ember, akit még eddig nem ismertünk”. A Petőfi Irodalmi Múzeum Jókai-gyűjteményének katalógusa. Könyvtára (Budapest, 2006)
Köszöntő (E. Csorba Csilla)
Köszöntő A Petőfi Irodalmi Múzeum egyik büszkeségét, az intézmény kezdeteihez visszavezető Jókai-gyűjteményünket kívánjuk a magyar olvasóközönséggel megismertetni a most közreadott - az „Eßy ember, akit miß eddiß nem ismertünk” kissé provokatív címet viselő - kötetekben. Egyesek joggal kérdezhetik: még hogy Jókait, az egyik legjelentősebb regényírónkat ne ismernénk? Azt a „nagy érdemű költőt”, akiről már életében utcát neveztek el, akinek aláírásáért, fényképéért az ország minden részéről esedeztek, aki vendég volt a királyi házban éppúgy, mint az egyszerű olvasók otthonában? Akinek regényeit száz kötetben, díszes bőrkötésben jelentette meg még életében a Révai Kiadó? Aki itthon és külföldön is hosszú évtizedeken át a legnépszerűbb magyar író címet tudhatta magáénak? Akit ötvenéves írói jubileumán, 1894-ben városok, községek, egyletek, társaságok képviselői köszöntöttek a legmelegebb szavakkal, s fejedelemnek kijáró hódolatuk jeléül díszes oklevelekkel, albumokkal, műtárgyakkal halmoztak el? Akinek regényeiből nemzedékek ismerték meg a magyar történelmet? Aki talán a legtöbbet tette azért, hogy az 1848^49-es forradalom és szabadság- harc hősei kitörölhetetlenül benne maradjanak a nemzeti emlékezetben? A feltételezett kérdések részben jogosak lehetnek, ugyanakkor bízunk abban, hogy a muzeológusi alapossággal összeállított, köteteket kitevő lajstrom, amely felöleli az író szellemi és tárgyi hagyatékát, gazdagítja a regényolvasók Jókai-képét és az irodalomtörténészek tudását. Azt mutatja meg, amit eddig még így tényleg nem ismertünk. Bevezet egy nagypolgári körülmények között élő szerző gazdagon berendezett alkotóműhelyébe, megmutatja azt a miliőt, amely körülvette és otthonossá tette mindennapjait, a tárgyakat, amelyek inspirálták, amelyekhez személyes élmények kapcsolták, amelyeket olykor maga készített, vagy jó ismerőseitől kapott. A hagyatékában megmaradt konkrét „példáit” segítségével véleményt alkothatunk a képzőművészetekhez fűződő szoros kapcsolatáról, s arról is, hogy milyen volt ő, a maga fizikai valójában: parókában és anélkül, felöltőben és háziköntösben, vagy írófejedelemként olajfestményen, esetleg szoborként ábrázolva. Bepillanthatunk kéziratos mappáiba, megnézhetjük, mi borította a „bástyának”, „bűvkörének” nevezett, leginkább hozzánőtt bútordarabot, az íróasztalát. Bár e kötetekben csak a Petőfi Irodalmi Múzeumban őrzött kéziratait vesszük számba, így is megdöbbentő ez a szép, egyenletes lila tintaírással írt kéziratmennyiség, amely tehát csak része az egész hagyatéknak. A szabályos betűk, az egyenletes sorok, a tiszta, javítás nélküli kéziratok képe nemcsak a korabeli nyomdászok szívét melengette, hanem az utókor számára is tiszteletet parancsoló, a jellemet is mutató, hatalmas emberi teljesítmény. A nap meghatározott óráiban, rendszerhez szoktatott szorgalommal teleírt oldalak végül több mint száz kötetet tettek ki. E kötetek ott sorakoztak a szalonként, fogadószobaként is funkcionáló dolgozószoba hatalmas szekrényeiben a kapott, örökölt, szeretettel gyűjtött fó- liánsok között. Nem véletlen, hogy bárhová látogatott el, bárkinél volt vendégségben, a királyi udvarban vagy Teleki grófnál, kolostorban vagy a német íróknál, először a könyvtárszobát vette szemügyre. A könyvtár volt a büszkesége. „Mik a csillagos ég minden csodái egy könyvtárhoz képest?” - teszi fel maga a kérdést és választ is ad rá: „Az élet és a könyvtár két nagy iskola. A teremtésnek két nagy univerzuma.” Jelentős, ünnepi esemény tehát múzeumunk életében, hogy ezt a komplex hagyatéki katalógust, a magyar irodalomtörténet legteljesebben egyben maradt írói tárgy- és dokumentumegyüttesét útjára bocsáthatjuk. „Tartoztunk” ezzel elődünknek, a Jókai-hagyatékot megőrző Petőfi Háznak, a „koszorús regényíró” rajongóinak, kutatóinak s önmagunknak is. E. Csorba Csilla főigazgató