Huber Beáta (szerk.): Két út egy pálya. Bessenyei Ferenc és Gábor Miklós emlékére (Budapest, 2019)
II - Bessenyei Ferenc és Gábor Miklós - Két út, egy pálya - Bessenyei Ferenc - Fényben, dicsőségben
49. Ádám szerepében a párizsi színben I Madách Imre: Az ember tragédiája I Nemzeti Színház, 1955 Még a jószándékú bírálóim is szerették volna elhinni rólam, hogy istenáldotta ösztönösségénél fogva nem tudja szegény, mit csinál a színpadon, csak létezik. Pedig hány és hány áttanult éjszakámba került, hogy az ösztönösség látszatát számukra fenn tudjam tartani. Miközben a színpadra botorkálásom első pillanatában már tudtam azt, hogy művész az, aki előre megfontolt szándékkal alkotni képes és az a dolga, hogy elválassza a lényegest a lényegtelentől. Ezzel a feladattal az ösztön önmagában nem lett volna képes megküzdeni. Illés Jenő: A Pál utcától a Nemzeti Színházig. Bessenyei Ferenc életregénye. In: Pesti Műsor, 1980/35.11. BESSENYEI FERENC »49