E. Csorba Csilla: A kamera poétája. Adré Kertész-fotó a Petőfi Irodalmi Múzeum gyűjteményeiből (Budapest, 2019)
E. Csorba Csilla: A kamera poétája. André Kertész fotói a Petőfi Irodalmi Múzeum gyűjteményeiben / Csilla E. Csorba: The Poet of the Camera Photographs by André Kertész in the Collections of the Petőfi Literary Museum
Magyarországi évek André Kertész 25 éves volt, amikor Ady Endre 1919-ben meghalt. A kevés ambícióval folytatott iskolai tanulmányait már befejezte, s az érettségi után elhelyezkedett a Budapesti Áru- és Értéktőzsdén. 1912-ben kapta meg első, 4,5 x 5 cm negatív méretre dolgozó, Ica Box formátumú fényképezőgépét, amellyel öccse, Jenő társaságában sokat kísérletezett. Ifjúkori naplói szerint a költészet mindennapos elfoglaltságai közé tartozott, maga is írt verseket. Folyóiratokat olvasott, színházba járt. Olvasmányélményei között inkább prózaírók, mint költők neve szerepelt: Mikszáth, Gárdonyi, Bródy, Karinthy, Kosztolányi, Flerczeg Ferenc stb6 Az akkori nyelvhasználatban gyakori „poézis” szó felbukkan 1912-es naplójában is: „Micsoda képeket tudnék készíteni. Mindegyik telve lenne poézissel.”7 Édesapját, aki könyvkereskedéssel is foglalkozott, s nagy könyvtárral rendelkezett, tizenöt évesen vesztette el, az ő hatása később is meghatározó maradhatott számára. Mint oly sokan korosztályában, tizennyolc évesen még bizonytalan volt pályaválasztásában, fontolgatta, hogy ne legyen-e esetleg művészetkritikus: „Színdarabról kritikát mondani még nem bírok, de műtárgyakról és egyéb szilárd művészeti alkotásokról a legnagyobb örömömre az újabb időben némileg már igen, de csak nagy vonásokban, míg mélyebben belehatolni nem tudok. Nincsenek arra szavaim, ha bennem meg is van.”8 S míg a költészet iránti vágyában a szavakat kereste, rátalált arra a kifejezési formára, saját nyelvre, amellyel a legjobban tudott kommunikálni: a fényképezésre. 1914-ben, az első világháború kitörésekor Kertész Andor július végén önkéntesként vonult be az osztrák-magyar hadseregbe, és magával vitte a testvérétől kapott fényképezőgépet, amely gyorsabb volt az előzőnél, s napfényes és árnyékos helyen is lehetett vele képeket készíteni. Megfordult a lengyel és orosz fronton, tífuszt kapott, 1915-ben pedig súlyosan megsebesült. Máig maradandó értéket képviselő felvételeit a háború békés szüneteiben csellózó, tangóharmonikázó, levelet író katonatársairól, a hátországban lévőkről, s a kisvárosok mindennapi életéről készítette. Emberábrázolásának jellemzője a letisztult, lírai, intim megközelítés. 22
