Kovács Ida (szerk.): Ottlik képeskönyv (Budapest, 2013)
Tandori Dezső: Ottlik Géza „rejtélye”
az ő nyilatkozásaiét. Ó, nem a börzék, az államok, a világ sorsának titkairól van itt szó! Csak emberközi érzelmekről. Ezek, sajnos, a leghívebb fotókönyvbe sem illenek. S így, ahogy közben megint a kerettörténet Rómáját idézi fel a csodálatos ábrázoló, az abszolút prózaírók egyike (Ottlik), megrendültsé- gében megint az emberélet alapkérdéseihez kanyarodik vissza, valahogy (bár a város nem stimmel) Dante-világba ágyazva. Sodorja őt a révület, ahogy a Kosztolányi-írásban (mely szintén a Próza lapjain lelte meg végső lakását). Íme: „Minden megszakad, félbemarad, tépné ki magát belőlünk.” (Ez őrületes megfogalmazás, nem?!) „Hát fordítsd el fejedet, forduljunk el. Amikor a valóság széttépi folytonosságodat, iszonyattal és elborzadva fordítsd el tekintetedet a nagy Hermite bátorságával. De a Gianicolo fölött csak a valószínűtlen augusztusi hold nézett vissza rád. Nézte közönyösen Rómát - az újat, meg a réginek gyér, szétszórt kis csonk maradék köveit a kisarjadt fűben ott tűi a Garibaldi hídon, amit látott épülni annak idején -, nézett bennünket, nézte tovább a világot iszonyat, unalom és várakozás nélkül.” Igen, őrület, hogy ekkorát változott a világ. Hogy Ottlik nem a közbeszéd evidenciája. De a nagyon is eltökélten meghatározott diskurzusba nem is lehet belekerülnie annak, aki oda beválasztva eleve nincsen. Erre a rossz változásra ráérezhettem, mikor már a hetvenes években a magányra törekedtem. Ottlikkal megmaradtunk egymásnak mégis. Könyveiből, szent meggyőzésemre, levelei hullnak elő. Én ha pedig valakikről-valamikről „szentül meg vagyok” győződve s leszek is mindhalálig, Ottlik Géza ezek között van. Ily társaságban pedig a rangok aztán - egyenlők. S ez nekem nagyon jó. A világirodalom volt véle mesterem. Létközel. Nekem, mondhatom, már csak Ottlik miatt is „nagyon jó volt”. És szegény Wittgenstein is hangoztatta a boldogság fontos mivoltát a filozófia s a teljesebb élet szempontjából. Ünnepélyesség meg aztán távol legyen tőlem - egy ilyen élet-kép-sor szerény kísérőjétől. Jó lesz újra együtt, egy kicsit. Jó ezt elmondhatnom: „Cipi, nyavalyát vagy te kizárva a diskurzusból. Ahol meg igen, ott csak disku- ráljanak!” Budán, 2003. november derekán 17
