Ambrus Lajos - Prágai Tamás: Mészöly Miklós - Hang-kép-írás 1. (Budapest, 2006)

„...Megbocsáthatatlanul szeretem a földet...” (Jelenczki István portréfilmjéből)

és ez emeli meg a lelki szintedet és a gondolkodási szintedet. És ezen belül te mint személy, te mint ember csak egy alkatrész vagy. Szerénységre, belátásra int.

Ez az a többlet, amit talán nem is szabad sokkal jobban magyarázni, mert ennek az igazi magyarázata tényleg ebben a telített, belső csöndedben van, amihez itt hozzájutsz. És ezt nem kapod meg sem a Váci utca, sem a Broadway közepén. Én tudom, hogy ez nem korszerű filozofálgatás, nem is azzal a szándékkal mondom - annyira azért én is mai ember vagyok, hogy tudom, miben szükségeltetik élnem, és miben szükségeltetik eszmeileg, gondolatilag ma érvényesnek lenni. De ezt a mélyebb dimenziót magam mögött elpusztítani nem akarom, és nem is tudnám. Innét van az elfogultság, különösen annyi év után visszatérve ide. Ebben a pillanatban hittel tudom mondani, miközben tudom, hogy elmegyünk, és visszaránt megint a kötelesség egy kővilágba, amely nem hoz termést, nem hoz virágot, vagy nem úgy, ahogy én azt éppen szeretném. Skizofrénül élünk. Ebben a világban, ebben a természetben nincs skizofrénia. Itt csak értelmes elmúlás van. Értelmes ősz van. És valamennyien őszülünk. Nemcsak a hajunk.

24

A Szászy-tanya