Ambrus Lajos - Prágai Tamás: Mészöly Miklós - Hang-kép-írás 1. (Budapest, 2006)

„...Megbocsáthatatlanul szeretem a földet...” (Jelenczki István portréfilmjéből)

ténelmére. Nap mint nap, az újabb-újabb felelőtlenség következményének az árnyéka napról napra fluktuálva, de sötétedik körülöttünk, ez pedig az életben, a históriában való jelenlétünknek az egész értékvilágát nagyon befolyásolja, és nagyon elkedvetleníti az embert. Mert azzal tisztába kell jönni, hogy ez nem egy sétalovaglás valamennyiünk számára. Holott szubjektíve ez az anonim tömeg úgy fogja fel, hogy ha egy rést talál, ott őneki joga van a végletekig sétalovagolni. Az élettel szembeni személyes felelősségérzésünk tehát a személyességet is magasabb szintre emelve nem az egyéni személyesség kis játékterét boldogítani. Próbálnunk kell egy kollektivebb létezésnek a perspektíváját szem előtt tartani a személyesség égisze alatt. Hát persze ez maximalista és idealista szemléletnek tűnhet, de az ember egy kicsit mélyebbre ás önmagába és messzebb próbál látni, mint amire az átlagpillantással képesek vagyunk. Erőfeszítéssel kell élnünk, békében és békésen, de erőfeszítéssel. Nem laza elengedettséggel, az nem elegendő. A mi eszközvilágunk birtokában már minden ilyen lazítás, lassítás iszonyatos, beláthatatlan következményekkel járhat, egy pillanatnyi fáradásnak, pillanatnyi oda nem figyelésnek olyan mérhetetlenül távoli hatásai vannak a mai társadalom életében, s ez nemcsak nálunk, hanem mindenütt, minden földrészen így van, mindenütt ennek a drámáját éljük felfokozot- tabban. Itt megengedhető, azt hiszem, a filozofálgatás, és az emberi életről való belső füstölgésünknek a tematikája ezt indokolttá teszi. Nem tanulmányt írunk ilyenkor, nem tanulmányt olvasunk fel, megengedhető az emberi spontán gondolkozási és érzelmi spontaneitásnak az a lazasága, amely mégiscsak közelebb áll akár a Porkoláb-völgy metaforikus világához, csendjéhez.

Szekszárd, Bezerédi u. 2.

17