Ambrus Lajos - Prágai Tamás: Mészöly Miklós - Hang-kép-írás 1. (Budapest, 2006)
„...mindenütt ott van a kép...” (Márton Lászlóval beszélget)
MM: Azt nem. De a kérdésedre: tulajdonképpen egy régi-régi hittanórára emlékszem vissza. Talán tizenkét éves lehettem; református vagyok, s egy nagyon felvilágosult, nem didaktikus, vitára kész, kétségekre kész református papunk volt; annyi kétség nem volt benne, mint ebben a kis erdélyi faluban egy unitárius pap barátunkban, akitől az ember, ha megkérdezi, hogy: „Mit gondolsz, hát van Isteni”, tűnődik, s azt mondja: „Hát, ki tudjad!” (Nevetés.) Nagyon, nagyon jó unitárius pap. Nem tudom, az Ószövetség melyik passzusa körül, tán a Teremtés könyve körül motoztunk, mert a kérdéseink általában a teremtés, teremtődés.... A fiatal gyerekeket ez iszonyatosan érdekeli. Ő, nagyon jó érzékkel, a Bibliában is ezekre a vonatkozásokra hívta fel a figyelmünket, onnan vett példákat - amit változatlanul nagyon jó bevezetésnek tartok az ókori és a religiózus gondolkodásba. Mert ezen a számon, anélkül hogy a kegyesség aurájával megrontaná annak a gyereknek a gondolkodását, a legmélyebb filozófiai és metafizikai kis közérzetét lehet megközelíteni. Magyarázott valamit, és én bámultam ki a gimnázium ablakán, az első, második sorból, és ahogy úgy hirtelen, egy ilyen heurisztikus valamibe, szóval valamilyen űrbe, valamilyen fekete lyukba benéztem, hogy mi az a végtelen, ahol az idő elhelyezkedik - egy vizuális töredék-megrendülés részese voltam -, azt hittem, hogy leszédülök a pádról; hirtelen mintha egy örvény, egy spirál elkapott volna, és föléreztem azt, hogy mi lehet az, hogy „idő”. Egyszerre megfoghatatlan, egyszerre pont és egyszerre végtelen. Változatlanul azt hiszem, hogy a mély gondolkodásnak a startlukjánál valahol mindenütt ott van a kép. Gemenc 127
