Lator László: Orbán Ottó - Hang-kép-írás 2. (Budapest, 2007)

Pályakezdés

egy megosztott társadalom és egy szakadék szabdalta szellemi élet emlékműveit. Épp ezért tartom különlegesen fontosnak, a Belvárosi Kávéház máig sugárzó példájának azt, hogy ennyi éven át mindhárman megőriztük hajdani eszmecseréink fölújításának esélyét - a kávéházi beszélgetésekét egy olyan korban, amikor már rég nincsenek kávéházak. Műhelyek viszont, úgy látszik, vannak. Nézd csak, a Péterek nemzedéke, az Esterházy-Nádas-Lengyel-Balassa kisszövetkezet milyen jól működik. És ezt ne vedd ironikus megjegyzésnek, nem az. Teljesen természetesnek tartom azt, hogy hasonló ízlésű és érdeklődésű emberek csoportba verődnek, s még azt sem tartom isten ellen való véteknek, ha többet beszélnek egymásról, mint másokról; az irodalmi piacon mindenki a saját káposztáját akarja eladni. Túlzásaikat, elfogultságaikat, ha vannak, lenyesik később ők maguk, s ha ők nem, az idő. Megvallom, némi őszies derűvel szemlélem e világrengető fejleményeket. A Belvárosi Kávéháznak tíz évet kellett várnia arra is, hogy a nevét egy irodalmi lapban le lehessen írni. S hogy nekünk saját kritikusgárdánk legyen?- Almunkban vagy a Holdon...

(Megjelent: In memoriam, 155-157- o.)

61

Orbán Ottó és Kállai István