Lator László: Orbán Ottó - Hang-kép-írás 2. (Budapest, 2007)

Gyökér a földben

Apja sorsa

A sárga csillagra emlékszem, azt is föl kellett tűzni.- Apádnak fel kellett tűznie- Apámnak föl kellett tűzni. Apám, azt hiszem, főhadnagy volt a hadseregben. Akkor elvették a rangját, behívták munkaszolgálatra... (...)

Apámról az utolsó emlékképem az, hogy meglátogatott, még mielőtt elindult volna valamilyen transzporttal. Ez 44 tele, késő ősze, szóval nem tudom pontosan, mikor lehetett ez, talán november. Mindenesetre hideg volt és elsötétítés. És csak arra emlékszem már, hogy megy el, és a lakásból nagyon gyenge fény szűrődik ki, és az előszobaajtó nyílásában látom az arcát: nagyon lesoványodott, éles, borostás arc. Mint élő emberre a békebeli időkből úgy emlékszem rá, hogy ilyen kisimult, szép, formás az arca volt, és az utolsó emlékképem róla, az pedig egy ilyen űzött, megszítt, megapadt arc, aztán becsukódik az ajtó és nincs tovább. (...)

Annak a gyereknek próbálom a helyzetét meghatározni, aki folytonosan számára megoldhatatlan, fölfoghatatlan - mégiscsak fölfogható, ha nem is ésszel fölfogható - környezetben vagy közegében próbál létezni. Értve is, meg föl nem fogva, ami történik, szóval túl van méretezve minden. Túl sok a halál, amit meg kéne érteni, túl sok a veszteség, nem is lehet fölfogni. (...)

(K. L.-interjú)

23