Lator László: Orbán Ottó - Hang-kép-írás 2. (Budapest, 2007)

Gyökér a földben

Az ősök

Meghatott nagyzolás őrizte hírüket. A főhelyen az ortodox vasgyárosét, aki Kossuthnak ágyút szállított, mely ténykedésével kivívta a császár fenséges rosszallását is; a Bach-kor- szakhan állítólag börtönt szenvedett. Aztán a szobrász sors megmintázta dédanyám kebleit. E délceg hölgy egy Barabás Miklóst utánzó ecset kegyelméből évekig bámult le rám egy festi falról. „A gyönyörű Adél" - ez volt az ő címszava a szájlexikonban. Tény és való: őzsuta- arcát még a vásznon is pírba vonta a kéjvágy és az idegbaj. Az őstörténet fejkendős hölgyeiről viszont, ki tudja miért, nem készült festmény; őket legföljebb nap-ecsettel mázolhatta barnára a nyár. Egyikük, így szólt a szájhagyomány, még öregasszony korában is letérdelt a falusi utca porába, hogy kezet csókoljon az ifjú papnak. Ez minden, ami róluk fennmaradt. Férjeikről még ennyi sem, a rögök sárkány-gyomrában rohadt porrá történetük. Csak egyikükről tudni, hogy ki volt: a történelem főrendje, a bujáki kanász. Fekete ujj, fehér kebel - a sejtekben már megfogant a bosszú kéje. Ól-bűz és fennkölt csacsogás - már főtt a földfazékban a tüzes leves, a vérük, hogy szerelmükkel sózzák el a sír-ízű időt.

15

Az apai dédszülők