Lator László: Orbán Ottó - Hang-kép-írás 2. (Budapest, 2007)

Gyökér a földben

Föld-nagymama

Ő soha nem mondta, hogy ő magyar. Ő Caskó Julianna volt, földönfutók lánya, nyolcvan kiló. Az ő köreiben MÁV néven tisztelték az istent. Nyugdíj - ez volt a legtávolibb csillag amit az ő falujából látni lehetett. Végül az isten egyszülött fia, a Beszkárt szállt le érette a földre; a remíz mellett laktak évekig hat gyerekéből az a négy, amelyik megmaradt, kenetlen nyikorgásban nőtt fel. Később gyakran vigyázott rám. A konyhában gáncát ettünk, fokhagymás pirítást - képzelete ehető költeményeit. Jóságos tészta-arca sütött mint a hold. Lassan fojtotta meg a szegények sorsa, előbb a térdéig majd a szívéig ért a víz. Aztán vályogtüdeje összedőlt, egy-két bitang holmi úszkált a hörgő áradat színén. Köztük találmánya, a „nyitott nadrág", az egy pár férfizokni meg egy flanellbugyogó összepárosításából született ruha-masztodon, a bugyogó alján tenyérnyi hasítékkal, hogy ne kelljen levetni akkor sem - ott láttam először harisnyanadrágot, Kelenföldön, abban a kalyibában. A szegényszag még élt, a vaskályha kihűlt. És a borostás udvaron tüszkölt az ősz, a taknyos óceán.

Az apai nagyszülők