Lator László: Orbán Ottó - Hang-kép-írás 2. (Budapest, 2007)
Ostromgyűrűben
L. J. például, fiatal költőkorom szerelme, minden neki kedves ügyért lelkesen akciózó demonstrációszervező és aláírásgyűjtő, ott ül a vendégek közt, egy fotelben, és azt mondja:- Nem probléma, rendezünk az Ottónak egy estet. Mácsai Pali, a gyakorlatias fölkapja a padlóra hullajtott ötletet:- A Bálint Andrisnak kell szólni, neki van színháza... Ebből lett az, hogy majd kidőltek a falak a Radnóti Színházban, annyian jöttek el azon az estén. Lázár Ervin, Rácpácegres filozófus szülötte másnap azt mondta erről a telefonba:- Örülhetsz, hogy téged ennyien szeretnek! Örültem is. Meg voltam hatva. Mit meghatva. Meg voltam rendülve. Mellesleg azok, akik eljöttek, meg azok, akik ezért-azért nem tudtak eljönni, meg még két segítőkész magánalapítvány összeadták a készülék megvásárlásához szükséges pénzt, mely cselekedetüket most nyilvánosan is megköszönöm. Jóindulatukat nem pazarolták méltatlanra. Úgy tudom, én vagyok az egyedüli szerző a föld kerekén, akinek az agya kétszeres nyomot hagyott az emberiség kultúrtörténetében, egyrészt az agyamból kipattant versekkel, másrészt az agyamról készült felvételekkel, mely utóbbiak V. doktor tudományos publikációjában fognak hamarosan napvilágot látni.- Gyönyörűek - mondta a felvételekről V. doktor.- Nagy dolog - dünnyögtem magamban pofátlan válaszul én -, milyenek legyenek1?Ami szép, az szép! 1999 (Megjelent: In memoriam, 295-2-98. o.) Köszönet a műtét után 115
