Csiszár Mirella: Színháztörténet nagyítóval. Források a magyar színjátszás történetének tanulmányozásához, 1920-1949 (Budapest, 2018)

Színházi műhelymunka - A Budai Nagy Antal levelesládája. Kós Károly Budapesten, 1937-1942

Németh Antal levele Hóman Bálint miniszternek Budapest, 1937. január 7. Nagyméltóságú dr. Hóman Bálint úrnak mjagyar] kirjályi] vallás- és közoktatásügyi miniszter [ikt. szám:] 49/1937) Nagyméltóságú Miniszter Úr! Kegyelmes Uram! Az elmúlt napokban a Vígszínház színházbérlő rt. azzal a kéréssel fordult hozzám, hogy a Vígszínházban a közeljövőben bemutatásra kerülő Kós Károly Budai Nagy Antal című szín­művének előadásához a szükséges kosztümöket, bútorokat és kellékeket a Nemzeti Színház adja kölcsön. Az előadásra kerülő fent nevezett mű a XV. századbeli Erdélyben játszódik le, amely korból úgy kosztüm, mint bútorok és kellékek tekintetében a Nemzeti Színház amúgy is hiányosan lévén felszerelve, a kérés teljesítését megtagadtam. Miután valószínű, hogy eb­ben az elutasításban nem fognak megnyugodni, és elhatározásomat felettes hatóságomhoz megfellebbezik, kötelességemnek érzem az ügyről Nagyméltóságodnak jelentéssel élni azzal a tiszteletteljes kéréssel, hogy a Vígszínháznak esetleges hasonló kérését megtagadni kegyes legyen. Ez ügy kapcsán legyen szabad kitérnem a darab Vígszínházba kerülésének körülményeire is, miután a bemutató alkalmával a sajtó egy része minden bizonnyal fel fogja használni az alkalmat a Nemzeti Színház, illetve személyem támadására1 - miért nem a Nemzeti Szín­ház színpadán kerül színre ez a kétségkívül értékes drámai irodalmi alkotás -, ami annál is valószínűbb, mivel a darab lekötésének hírére egyes sajtóorgánumok már felvetették ezt a kérdést. A történelmi igazság leszögezésére legyen szabad megemlítenem, hogy amint a 1 Bár a sajtóorgánumok általában megemlítették, hogy a darab a Nemzeti Színház színpadán is megállná a helyét, durva támadásnak nem találtuk nyomát. Ellenben az Új Magyarság, Milotay István szélsőjobboldali napilapja tette szóvá, hogy a Nemzeti Színháznak kellett volna műsorára tűzni a drámát, de nem a Nemzetit, hanem a Vígszínházát hibáztatta a téves műsorpolitika miatt: hiszen a Vígszínháznak se díszlete, se jelmeze a darab kiállításához. A cikk kiteregeti a Hóman Bálintnak szóló levélben részletezett ügyet, miszerint Kós Károly felajánlotta Németh Antalnak is a Budai Nagy Antal című darabot: „Tudomásunk szerint Kós Ká­roly levélben azt válaszolta, hogy - amennyire tőle függ - örömmel áll a Nemzeti Színház rendelkezésére. A Nemzetinél ezután érthető meglepetést keltett az, amikor a Vígszínház bejelentette, hogy megegyezett Bánffy Miklós gróffal és megszerezte Kós Károly színdarabját és azt erdélyi ciklus keretében mutatja be." (A Nemzeti Színháztól kölcsönkért ruhákban játsszák el a Vígszínházban az erdélyi ciklus darabjait. Új Ma­gyarság, 1937. január 18.) 544

Next

/
Thumbnails
Contents