Csiszár Mirella: Színháztörténet nagyítóval. Források a magyar színjátszás történetének tanulmányozásához, 1920-1949 (Budapest, 2018)
Színházi műhelymunka - A Budai Nagy Antal levelesládája. Kós Károly Budapesten, 1937-1942
Kós Károly levele Jób Dánielnek Sztána, 1937. jan[uár] 1. Miután levelem végére nem fért el, itt kívánok Igazgató uramnak boldog új esztendőt! Igen tisztelt Igazgató Uram! Nagyon kedves és kimerítően tájékoztató levelét hálásan köszönöm (viszont ez felbátorított arra, hogy ezt a hosszú levelemet küldjem el válaszul), és kérem, hogy szíves ígérete szerint, ha valami komoly és engem is érdeklő közölnivalója volna, úgy bármilyen röviden is, de értesítsen. Tegnap váratlanul hazaérkezett Bánffy gróf úr hirtelen elhunyt sógora halálhírére,1 s így alkalmam volt vele is beszélgetni. így most már Igazgató uram leveléből és a gróf úr közléséből azt hiszem, mindent tudok, ami történt. De e mindenből számomra az volt a legjelentősebb, hogy a gróf úr azt mondotta, hogy számára a darab várható sikere szempontjából az a megnyugtató, hogy a darabot a színháznál kivétel nélkül mindenki szereti. Természetesen ez számomra nagy öröm, mert így megértem azt, és el is hiszem, amit a gróf úr szintén elmondott, hogy a színház, ill. az Igazgató úr mindent elkövetnek, és semmit nem sajnálnak a siker érdekében. A szereposztást most már teljes egészében ösmerem, de hozzá egy szót sem szólok, mert én a szereplőket (s általában a pesti színészeket) csak a Színházi Élet képeiből ösmerem, képességeikről egy-egy véletlenül olvasott pesti beszámolóból vagy Pestről hazaérkezett barátaim referádáiból van fogalmam - nagyon hiányosan. A gróf úr még csak Bese Anna személyesítőjében nincsen teljesen megnyugodva.2 Tőle hallom, hogy esetleg Dayka Margitról is szó lehetne.3 A fotográfiákról s hallomásból nem látom Dayka Margitot annak a Bese Annának, akit elképzeltem, és aki megfelelő. Lehet, hogy tévedek, de én inkább próbálnék 1 Bánffy Miklós leánytestvére, Bánffy Katalin 1904-ben kötött házasságot a nagybirtokos Barcsay Tamással. Barcsay Tamás 1936. december 30-án 68 éves korában hunyt el. Temetése január 2-án volt Kolozsvárott. 2 Eredetileg a női főszerepet Ölvedy Zsókára osztották. Bánffy Miklósnak az volt az álláspontja, hogy a színésznő túl fiatal és tapasztalatlan a szerep eljátszásához. 3 A napilapok tudósítása szerint december 31-én dőlt el, hogy a Nemzeti Színházban játszó Dajkának anyaszínháza engedélyezi a vendégjátékot. A színésznő január 2-án már részt vett a próbákon. (Dayka Margit a Vígszínházban. Pesti Napló, 1937. január 1., 21.) Dajka Margit; Dayka (Nagyvárad, 1907. okt. 13.-Bp., 1986. máj. 25.): színésznő. 1929-ben a Vígszínház szerződtette, ahol kisebb megszakítással 1933-ig szerepelt. 1936 és 1940 között a Nemzeti Színház tagja volt. Bővebben lásd a 33. oldalon! 538