Csiszár Mirella: Színháztörténet nagyítóval. Források a magyar színjátszás történetének tanulmányozásához, 1920-1949 (Budapest, 2018)

Színházi műhelymunka - A Budai Nagy Antal levelesládája. Kós Károly Budapesten, 1937-1942

A VÍGSZÍNHÁZ IGAZGATÓSÁGÁNAK LEVELE a Fővárosi Múzeum Néprajzi Osztályához

Budapest, 1936. dec[ember] 29.

A Fővárosi Múzeum Néprajzi Osztálya tekintetes Vezetőségének Budapest

Abból az alkalomból, hogy a Vígszínház az Erdélyi Szépmíves Céh erdélyi ciklusának első darabjaként Kós Károly Budai Nagy Antal c[ímű] történelmi drámáját hozza színre, mély tisztelettel bátrak vagyunk egy kérdésünket előterjeszteni.

A szóban forgó darab 1420 körül játszódik Erdélyben,1 és annak népi viselete a kalotaszegi és egyéb erdélyi motívumok jellegét kell, hogy magán viselje. Bizonyára méltóztatik tudni, hogy a Vígszínház minden darabját a legteljesebb gonddal és precizitással állítja ki, ezen alkalomból fokozottabb mértékben kell a történelmi valóságnak megfelelően darabunkat színre hozni, és így az volna a tiszteletteljes kérésünk, lennének kegyesek megbízottunknak2 oly módon segítségére lenni, hogy az általa megadott ruhaviseletek korszerű rajzait vagy modelljait megtekintés végett, esetleg másolásra vagy fényképezésre rendelkezésünkre bocsájtani szíveskedjenek.

Végtelen hálára köteleznek bennünket, hogy ha eme kultúrtörekvésünkben támogatni szíveskednének, és vagyunk kérésünk megismétlése mellett kiváló tisztelettel

OSZK SZT Irattár 374, kronológia. Gépirat aláírás nélküli másodpéldánya.

1 A kelyhesek felkelése 1437-ben volt Erdélyben, így az előadás az ötszázadik évforduló megünneplésére is alkalmat adott.

2 Munkácsy Irén volt a megbízott, aki „egész sereg érdekes arcképet másolt a múzeumokban.” (8 Órai Újság, 1937. január 5.)

Munkácsy Irén Munkácsy Mariska színésznő és Ódry Árpád házasságon kívül született gyermeke volt. „Az apja, Ódry Árpád egész életében nem törődött vele. Irén önmagát nevelte és tartotta el. Derék ember lett belőle. Színházi rendező is volt.” (Beregi Oszkár: Életem regénye. Közzéteszi: Gajdó Tamás. Holmi, 1998/7, 1009.)

536