Csiszár Mirella: Színháztörténet nagyítóval. Források a magyar színjátszás történetének tanulmányozásához, 1920-1949 (Budapest, 2018)

Színházi műhelymunka - A Budai Nagy Antal levelesládája. Kós Károly Budapesten, 1937-1942

hogy utasítsa vissza a Vígszínház azon próbálkozását, hogy a Nemzeti Színháztól szerezze be a darabhoz szükséges jelmezeket és díszletelemeket. A Vígszínház raktárában leginkább szalonok, étkezőkocsik, kastélybelsők berendezéséhez szükséges bútorzat állt rendelkezésre, és a jelmezraktár sem bővelkedett a történelmi drámához szükséges ruhadarabokban. A Víg így a Nemzetihez fordult: Roboz Imre vezérigazgató és Németh Antal direktor közötti szócsata rávilágít arra is, hogy volt számtalan olyan alkalom, amikor a Nemzeti kényszerült a Víg segítségére. Természetesen nem maradt észrevétlen az ügy a sajtó előtt sem:

Az Új Magyarság 1937. január 18-i számában A Nemzeti Színháztól kölcsönkért ruhákban játsszák el a Vígszínházban az erdélyi ciklus darabjait című beszámoló nemcsak a jelmezek kölcsönzését rosszallta, kiteregette azt az ügyet is, hogy a szerző felajánlotta a Nemzeti Színháznak is darabját. A cikk csúsztat és ferdít: Kós Károlyt azzal vádolja, hogy kettős játszmát űz, a Vígszínház pedig olyan drámát akar bemutatni, amely színreviteléhez nem tudja biztosítani a feltételeket: „A Nemzeti Színház elesett attól a lehetőségtől, hogy előadja Kós Károly színpadi művét, amelyet valóságban a Vígszínház csakis úgy vállalhatott, ha a Nemzeti Színházra támaszkodik! [...] A magánszínház igazgatósága felkérte az állami színházat, hogy segítsen rajtuk, és az állami színház udvariasan belement ebbe a kölcsönzésbe: bocskorokat, páncélokat, ködmönöket, csizmákat és süvegeket adtak ki a raktárból, de ugyanígy asztalokat, padkákat és székeket is, hogy a Vígszínház lehetőleg stílusos keretben mutathassa be Kós Károly soron következő színpadi művét.”11

Nemcsak a Nemzeti Színház, a Magyar Királyi Operaház és a Magyar Színház is kölcsönzött jelmezeket az előadáshoz, Munkácsy Irén, a Vígszínház asszisztense pedig elzarándokolt a néprajzi gyűjteménybe, a hadtörténeti múzeumba, hogy ott rajzokat, másolatokat készítsen Bánffy Miklós számára a korabeli viseletekről. Bár a színlap Kós Károlyt tünteti fel díszlet- és jelmeztervezőként, nagy valószínűséggel kijelenthető, hogy a jelmeztervek Bánffy Miklós munkái.

Beharangozójában a Pesti Napló így foglalta össze a darab cselekményét: „1436 táján játszódik a huszita, illetőleg a kelyhes mozgalmak idején. A kor, amely a magyar színpadon ebben a mozzanatában még nem szerepelt, egyike a magyar és különösen az erdélyi történelem legérdekesebb korszakainak. A csehországi huszita mozgalom nyomán Erdélyben is fellángoló kelyhesség, a kor levegőjében egyre erősebben jelentkező vallási türelmetlenség és ezzel kapcsolatban az erdélyi parasztság és kisnemesség problémái egészen rendkívüli feszültséget adnak Budai Nagy Antal drámájának. A problémák frappáns aktualitása pedig még fokozza a darab erejét. A hely, ahol a történet lejátszódik: Kalotaszeg és Kolozsvár. Kós Károly régi szerelmese Kalotaszeg népének és művészetének.”

A felfokozott várakozás övezte bemutatót 1937. január 21-én fényes külsőségek között tartották meg. Az előadást politikai és társadalmi előkelőségek élén megtekintette Horthy Miklós és családja, valamint Hóman Bálint kultuszminiszter, Ravasz László püspök, Vér- tessy Sándor kabinetirodai főnök, Mikecz Ödön belügyi államtitkár, Baróthy Pál ügyészségi elnök, Ferenczy Tibor főkapitány, Schuler Dezső Budapest alpolgármestere, dr. Haász Aladár miniszteri tanácsos is megtisztelte jelenlétével a premiert.12 De már a főpróbán is sokan vol11 Budai Nagy Antal. Pesti Napló, 1937. január 13.

12 Új Magyarság, 1937. január 22.

523