Csiszár Mirella: Színháztörténet nagyítóval. Források a magyar színjátszás történetének tanulmányozásához, 1920-1949 (Budapest, 2018)
Műsorpolitika, dramaturgia - Elit közönség - zártkörű előadások a Belvárosi Színházban
Elit közönség - zártkörű előadások a Belvárosi Színházban Bárdos Artúr 1932-ben, amikor ismét átvette a Belvárosi Színház igazgatását, Belvárosi Színház Barátainak Egyesülete néven olyan pártoló tagság kialakítására tett kísérletet, amely nemcsak kedvezményeket kínált. Az egyesület létrehozására tett felhívásában a tagság számára zártkörű - tehát: alkalmi - előadásokat ígért. A felhívás szerint Ferdinand Bruckner Halálos ifjúság (Krankheit der Jugend), Sándor Imre A lélekmentő és Machiavelli Mandragora című drámájának előadását tervezte Bárdos Artúr. Végül mindössze két előadást sikerült e kezdeményezés keretében megrendezni; azt sem botrány nélkül. A Bruckner-dráma 1932. november 14-én került színre. Az előadást nagy érdeklődés előzte meg: a Színházi Életben kétoldalas képes riport jelent meg. Karinthy Frigyes, a fordító a Pesti Naplóban kijelentette, hogy nem a dráma erkölcstelen, hanem a szereplők: „a bűnt csak úgy ismerhetjük meg, ha lerántjuk róla a leplet. Tessék Pázmány Pétert olvasgatni, ha Bruckner darabján megütközöl - egy óra múlva úgy fogod érezni, cukros limonádé a nagyképű német morálprédikációja.” Bár a polgári kritikusok a művel szemben fenntartásukat hangoztatták, az író merész témaválasztását (morfinizmus, leszbikus szerelem) nem kifogásolták. A Nemzeti Újság című keresztény politikai napilapban azonban erőteljesebben fogalmaztak, s valószínű, hogy ez vezetett a betiltáshoz: „Valóságos klinika Bruckner színpada, és a szerző a színpadi hatás kedvéért nem riad vissza a brutalitástól sem. [...] Az a felfogásunk, hogy ilyen drámákra nincs szükség.” A Pesti Napló 1932. november 19-én már arról tudósított, hogy Ferenczy Tibor főkapitány betiltotta az előadást. „Azzal indokolja - írta a lap -, hogy a darab olyan jelenetek és párbeszédek láncolata, amelyek a közerkölcs és a közszemérem szempontjából a legsúlyosabban kifogásolhatók.” Ugyanitt Bálint György írjanak ők! címmel írt cikkében aggasztónak találta, hogy zártkörű előadást tiltottak be; valamint azt, hogy „erkölcstelennek találnak egy komoly, sőt komor beállítású, tragikus kicsengésű drámát ugyanakkor, amikor nyugodtan engedélyeznek a nyilvánosság számára rengeteg olyan derűs műsort, amely varietének jellemzésére a »pikáns« jelző gyenge és meghaladott.” Az egyesület alapszabályát megváltoztatták: a felvételt korhoz és iskolai végzettséghez kötötték. 1933 januárjában még bizottság előtt - melyben Márkus László is helyet foglalt - folyt a tagfelvétel, 1933. február 20-án pedig bemutatták Simon Gantillon Maya című művét Illúzió címmel - a jó kezdeményezés ezzel mégis véget ért. Gyaníthatjuk, hogy a Nemzeti Újság erőteljes fellépésének ismét köze lehetett hozzá: „Semmi szükség olyan egyesületre, amely a művészet komoly jelszavaival és zártkörűség cégére mögött idegcsiklandozó szenzációkkal akar kedveskedni céljaihoz méltó közönségének. [...] Miniszteri intézkedésnek kell történnie, olyan energikus rendszabálynak, amely a legsürgetőbben feloszlatja a Belvárosi Színház Barátainak Egyesületét.” 483
