Csiszár Mirella: Színháztörténet nagyítóval. Források a magyar színjátszás történetének tanulmányozásához, 1920-1949 (Budapest, 2018)

Műsorpolitika, dramaturgia

sebb alkalommal játszotta a színház a magyar drámatörténet alkotásait; bár Az ember tragédiája, a Csongor és Tünde és A kegyenc előadásával ez a műsorréteg is helyet kapott. A kortárs külföldi drámairodalmat - a második világháború kitörése miatt - egyre in­kább az európai »kis nemzetek« szerzői képviselték. Németh Antal a Nemzeti Színház legfontosabb feladatának kétségkívül azt tartotta, hogy az új magyar írógeneráció drámá­it bemutassa.”5 Pályafutását értékelve Németh maga is igyekezett kiemelni ezt az áramlatot; bemutat­ta például Németh László és Móricz Zsigmond nemzeti színházi jelenlétét. (A Móriczról szóló írás a Koltai Tamás szerkesztésében 1988-ban megjelent Új színházat! című kötetben el is olvasható.6) Németh Antal csak Márai Sándor bemutatóit hagyta ki feldolgozásaiból, akinek legnagyobb színpadi sikerét, Kaland című drámáját 351 alkalommal játszották a Nemzeti kamaraszínházában. Annak ellenére, hogy Márai és Németh a háború után évtize­dekig nemkívánatos személynek számított, kapcsolatuk minden fontos dokumentuma fenn­maradt.7 5 Magyar színháztörténet, 1920-1949. Szerkesztette Gajdó Tamás. Budapest, Magyar Könyvklub, [2005], 282. 6 Németh Antal: Móricz Zsigmond és a Nemzeti Színház kapcsolata (1935-1942). In: N. A.: Új színházat! Cikkek, tanulmányok a színházművészetről. Budapest, Múzsák, 1988, 393-431. 7 „Nincs más haza csak az élet”. Németh Antal és Márai Sándor levelezéséből. Közreadja Csiszár Mirella és Gajdó Tamás. Színház, 2003/8,17-30. 477

Next

/
Thumbnails
Contents