Csiszár Mirella: Színháztörténet nagyítóval. Források a magyar színjátszás történetének tanulmányozásához, 1920-1949 (Budapest, 2018)

A színházak adminisztrációja - Major Tamás, a Nemzeti Színház igazgatójának megállapodása Gellért Endre rendezővel. Budapest, 1946. július 1.

Major Tamás,1 a Nemzeti Színház igazgatójának megállapodása Gellért Endre2 rendezővel Budapest, 1946. július 1. Igazolom a Nemzeti Színház igazgatójával kötött szóbeli megállapodásomat, mely szerint rendezői minőségben az 1946-47-es 14 hónapos színi évadra, tehát 1946. július 1-től 1947. augusztus 31-ig a Nemzeti Színház tagjai sorába szerződöm. Tudomásul veszem, hogy illet­ményeket is tartalmazó részletes szerződés aláírására csak a pénzstabilizációra vonatkozó rendelkezések után kerülhet a sor, és hogy illetményeimet július hónapban még az elmúlt évi rendszer szerint kapom. Budapest, 1946. július 1-én Gellért Endre szerződött tag Major Tamás a Nemzeti Színház igazgatója OSZMIKT 80.229.13 A megegyezés érdekessége, hogy tizennégy hónapra szól. Amikor Major Tamás 1946. szeptember 30-án a végleges szerződéseket jóváhagyás céljából felterjesztette a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztériumba, az volt a legfőbb kifogás, hogy a megállapodások időtartamát július 31-re kell módosítani, ez ugyanis a költségvetési év vége. Az akták megjelentek: Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium iratai, 1946-1949.1. Szerkesztette dr. Danes Istvánná. Budapest, Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet, 1990 (Színháztörténeti könyvtár, 25), 326-333. Az iratokból következtetni lehet a fizetésekre is: Bajor Gizi kereste a legtöbbet, 1500 forintot. 1000 forint feletti honoráriumot tíz női tag kapott. Somlay Artúr, Tímár József és Uray Tivadar fizetését 1300 forintban határozták meg. A férfiak és nők között inkább a legkisebb jövedelem vonatkozásában látványos az eltérés. A nők 250-300 forintos bérezé­sével szemben a férfiak - két kivételtől eltekintve - 400 forintot meghaladó gázsit kaptak. Sajnos Gellért Endre fizetésére nem térnek ki ezekben a feljegyzésekben. Csak annyi derül ki, hogy a főrendezőnek kinevezett Both Béla fizetése több volt, mint ezer forint. 1 Major Tamás (Újpest, 1910. jan. 26.-Bp., 1986. ápr. 13.): színész, rendező, 1945-1962 között a Nemzeti Színház igazgatója. Bővebben lásd a 91. oldalon! 2 Gellert Endre (Bp., 1914. okt. l.-Bp., 1960. márc. 1.): rendező. A színiakadémia színész szakán 1935-ben szerzett oklevelet, s a Vígszínházhoz szerződött. 1935-ben fél évig a budapesti egyetem művészettörténet szakán tanult. 1938-ban a Független Színpad előadásain lépett föl. 1945-től a Nemzeti Színház rendezője, 1948-tól főrendezője volt. A Színház- és Filmművészeti Főiskolán 1945-ben kezdett tanítani, 1948. január 1-jén kinevezték a színész tanszak vezetőjévé. Az 1945 utáni nemzedék kimagasló tehetségű rendezője. 471

Next

/
Thumbnails
Contents