Csiszár Mirella: Színháztörténet nagyítóval. Források a magyar színjátszás történetének tanulmányozásához, 1920-1949 (Budapest, 2018)

Színházi törekvések az utódállamok területén

Tisza István a Parlamentben 1918. október 16-án bejelentette, hogy „a háborút elvesztettük”. Kijelentésével nemcsak jelentős belpolitikai események vették kezdetüket, az Osztrák-Magyar Monarchia széthullása is megkezdődött. Budapesten megalakult a Nemzeti Tanács, október 30-án este pedig kitört az „őszirózsás forradalom”. Károlyi Mihály lett a miniszter- elnök, Tisza Istvánt viszont orvul meggyilkolták. Pár nappal később, 1918. november 4-én életbe lépett a fegyverszüneti megállapodás. A november 16-án kiadott első számú néphátá- rozat deklarálta, hogy Magyarország minden más országtól független népköztársaság.

Egy héttel később, november 25-én, az Újvidéken tartott Szláv Nemzeti Gyűlés kimondta a dél-magyarországi megyék csatlakozását Szerbiához. Gyulafehérvárott 1918. december 1-jén a magyarországi románok megtartották nemzetgyűlésüket, ahol a megjelent 1228 küldött kinyilvánította azon szándékát, hogy Erdély, a Körösök vidéke, Bánát és Máramaros - összesen 26 történelmi vármegye - csatlakozzon a Román Királysághoz. Másnap a román csapatok megindultak: Marosvásárhely, Beszterce, Brassó után december 24-én elérték Kolozsvárt. Egy nap múlva a szerbek bevonultak a Muraközbe; a balkáni francia hadtest pedig, későbbi politikai célok érdekében, Szegedet szállta meg. Ezzel párhuzamosan a csehek és szlovákok Pozsony után Kassát is elfoglalták.

Az így kialakult állapotok - ahogyan Székely György észrevette - „közel két évvel a trianoni békekötés előtt világosan jelezték a várható fejleményeket. Az addigi »Nagy-Magyaror- szág« viszonyai között száz esztendő alatt kialakult színházi szervezetet ugyanis már itt és ekkor szétverték.”1

Propagandacélból született meg az Elrabolt színházaink című írás a Művészeti almanachban, de megállapításai pontosan kifejezték a pótolhatatlan veszteséget: „Kolozsvár, Arad, Nagyvárad, Temesvár, Pozsony, Kassa, Pécs [...] A magyar színészet ezekben a városokban emelte legszebb templomait. A háború előtti években tíz olyan városunk volt, amelyeknek [az] Országos Színészegyesület és a kultuszminiszter elsőrendű színházi koncessziókkal adott engedélyt. A megszállott városokon kívül ebből a tízből mindössze három maradt meg Csonka-Magyarországnak: Debrecen, Szeged és Miskolc.”2

Janovics Jenő 1937-ben a kisebbségi színjátszásról szólva megjegyezte, hogy majd csak akkor lehet kritikát mondani az eseményekről, ha történelmi távlatból nézik a szakavatottak.

1 Magyar színháztörténet, 1873-1920. Szerkesztette: Gajdó Tamás. Budapest, Magyar Könyvklub-Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet, 2002, 869.

2 Művészeti almanach. A Színházi Élet évkönyve, 1921. Szerkeszti Incze Sándor. Budapest, Színházi Élet, 1920,62.

321