Csiszár Mirella: Színháztörténet nagyítóval. Források a magyar színjátszás történetének tanulmányozásához, 1920-1949 (Budapest, 2018)
Színház és társadalom - Békássy István vallomása pályájáról. Leányfalu, 1990. október 18.
Zoltán, aki szerelme, Hajmássy Ilona28 után jött ki. Egyedet leszerződtette a Metro-Gold- wyn-Mayer, ahol én is dolgoztam. Egyed akkor elmesélte azt, hogy Somogyi Nusi, akit én nagyon jól ismertem, elpletykázta neki, hogy megközelítettem Titkos Ilonát.29 Egyedet - Titkos Ilona hivatalos szerelmét - ez rettenetesen felizgatta. Ebből persze nagyon kevés volt igaz, de hát ilyen az élet. Gajdó Tamás - Egyed ilyen tekintélyes kritikusnak számított 1929-ben?! Békássy István - Egyed abszolút tekintélyt vívott ki magának tehetségével, de agresszív, erőszakos és kellemetlen volt. Annak idején Magyarországon karriert csinálni nagyon köny- nyen lehetett, ha valaki párbajképes volt. Nemcsak fizikailag, hanem tollal is, és ugyanakkor helyt tudott állni a tehetségével. A Vígszínházból - miután a Vígszínházát otthagytam - elszerződtem a Fővárosi Operettszínházba. Hosszú éveken keresztül kamatoztattam azt a szerencsés véletlent, hogy a csámpásságom miatt balettet tanultam, és jó táncos lett belőlem. Táncos siheder szerepeket játszottam, aztán az évek folyamán bonviván lettem. Gyakran játszottam együtt Honthy Hannával,30 ami népszerűséget hozott nekem, hiszen Honthy kimagaslóan fontos egyénisége és sztárja az operettszínpadnak. Egy szezonra átkerültem a Király Színházba, ahol nagyon aranyos, kollegiális kapcsolatba kerültem Fedák Sárival.31 Az okos mama című darab zenéjét 28 Hajmássy Ilona (Nagykőrös, 1912. júl. 5.-Bethesda, Maryland, 1974. aug. 20.): színésznő. A Király Színházban táncosnőként kezdte pályafutását. Budapesten és Bécsben a Zeneakadémián énekelni tanult. 1935-ben Bécsben filmezett. 1937 tavaszán nagy sikerrel alakította a Városi Színházban Kálmán Imre Joséphine császárné című operettjének címszerepét. Ugyanebben az évben Hollywoodba szerződtették, ahol 1949-ig több sikeres filmben szerepelt. 29 Titkos Ilona (Kolozsvár, 1898. máj. 21,- Bp., 1963. máj. 22.): színésznő. Kereskedelmi iskolát végzett szülővárosában. 1919-ben az Országos Színészegyesület Színészképző Iskolájában szerzett oklevelet. Pályáját a Belvárosi Színházban kezdte. 1920-1921-ben az Andrássy úti Színház, 1921-1922-ben és 1923-1925-ben a Belvárosi Színház, 1922-1923-ban és 1925-1930 között a Magyar Színház tagja volt. 1930-1935 között a Vígszínházban, 1934-35-ben a Nemzeti Színházban, 1935-1937-ben a Magyar Színházban lépett fel. Ezt követően nem kapott állandó szerződés. 1942-ben vendégszerepeit a Madách Színházban. 1944 végén a hitlerizmussal szemben vállalt nyílt állásfoglalása miatt letartóztatták, de hamarosan szabadlábra helyezték. 1945-ben az Új Színházban, 1945-1947 között Miskolcon, 1948-ban a Magyar Színházban folytatta pályáját. Bár 1947-től 1959-ig a Nemzeti Színház tagja volt, 1955-1957-ben a Miskolci Nemzeti Színházban is játszott. 1959-ben nyugdíjba vonult. 30 Honthy Hanna (Bp., 1893. febr. 21.-Bp., 1978. dec. 30.): színésznő. 1914-1915-ben Rákosi Szidi, 1915— 1917-ben Bárdi Ödön, később Anthes György magántanítványa volt. Pályáját 1912-ben a Népoperában kezdte. 1916-1917-ben a Vígszínházban, 1917-1918-ban Pozsonyban, 1918-1920-ban Debrecenben játszott. 1920-ban Beöthy László színházainak lett a tagja. Fellépett a Budai Színkörben, a Városi Színházban, a Fővárosi Operettszínházban. 1927-1929-ben a Belvárosi Színházban prózai szerepekben is láthatta a közönség. Ezt követően csak szerepekre szerződött. A második világháború után is folytatta sikerekben gazdag pályafutását. 1949-ben a Fővárosi Operettszínház tagja lett. A magyar operettjátszás emblematikus alakja. 31 Fedák Sári (Beregszász, 1879. okt. 26.-Bp„ 1955. máj. 25.): színésznő. Rákosi Szidi színésziskolájában tanult. 1899-ben Pozsonyban kezdte pályáját. 1900-tól a Népszínházban, 1901-től a Magyar Színházban, 1902-től a Vígszínházban, 1903-tól a Király Színházban játszott. 1906-ban magas gázsival visszaszerződött a Népszínházba, ahonnan a csődbe ment igazgató, Vidor Pál öngyilkossága miatt távozni kényszerült. 1908-ban Berlin26