Csiszár Mirella: Színháztörténet nagyítóval. Források a magyar színjátszás történetének tanulmányozásához, 1920-1949 (Budapest, 2018)

Intézménytörténet - Incze Antal interpellációja a vallás- és közoktatásügyi miniszterhez a művészi körökben még mindig folyó baloldali szervezkedés tárgyában az országgyűlés képviselőházának 355. ülésén. Budapest, 1943. december 15.

Ezeknek a követelményeknek érvényre juttatását és biztosítását a színésztől és színházi embertől a törvény kifejezetten megkívánja. Az 1938:XV. te. 2. §-a ugyanis éppen ezeknek a követelményeknek az oltalmára létesítette a színészek és színházi emberek számára a Kamarát.

A nemzeti szellem és keresztény erkölcs e követelményeit természetesen fokozott gonddal és éber figyelemmel kell oltalmaznom, és ügyelni fogok arra, hogy minden olyan jelenséget vagy törekvést, amely akár a nemzeti szellem; akár a keresztény erkölcs követelményeit veszélyezteti, a színművészet terén kiküszöböljek. (Palló Imre: Itt van a Herczeg-darab!) Kérem a tisztelt Képviselőházat, hogy válaszomat tudomásul venni szíveskedjék. Szinyei Merse Jenő s. k.”

Elnök: Kérdem a tjisztelt] Házat, méltóztatnak-e a miniszteri választ tudomásul venni! (Igen!)

A Ház a választ tudomásul veszi.

Következnek a szóbeli interpellációk.

Az első Incze Antal képviselő úr interpellációja a vallás- és közoktatásügyi miniszter úrhoz. Kérem a jegyző urat, szíveskedjék annak szövegét felolvasni.

Vámos János jegyző (olvassa): „Interpelláció a m[agyar] kir[ályi] vallás- és közoktatásügyi miniszter úrhoz, a színházi és művészi körökben még mindig folyó baloldali szervezkedés tárgyában.

1. Van-e tudomása a miniszter úrnak arról, hogy a baloldali szervezkedés színházi és művészi körökben tovább folyik?

2. Hajlandó-e a miniszter úr a hatásköre alá eső területen ez ellen fellépni? Incze Antal s. k.”

Elnök: Az interpelláló képviselő urat illeti a szó.

Incze Antal: Tjisztelt] Ház! A legutóbbi alkalommal ebben a témakörben elmondott interpellációmra adott miniszteri választ magam is tudomásul vettem, főként azért, mert a miniszter úr minden rendelkezésre álló eszközzel maga is küzdeni óhajt a színházi fronton a keresztény és nemzeti szellem érintetlenségéért. Meg kell azonban mondanom azt, hogy az a vizsgálat, amelyet az általam felhozott szervezkedés ügyében lefolytatott, enyhén szólva, mondjuk, egy kicsit túlságosan egyszerű módon zajlott le. Nevezetesen ez a vizsgálat abból állott, hogy a hírbehozott színészeket megkérdezték, hogy ott méltóztatott-e lenni, művész úr, a Conti utcában. Természetes, hogy a művész úr kijelentette, hogy ő nem méltóztatott ott lenni, vagy ha ott volt - tudok például ilyen vallomást is -, azt felelte: ott volt ugyan, de olyan érdekes szomszédnője volt, hogy se azt nem tudja, ki volt rajta kívül jelen, se azt nem tudja, hogy ki és mit beszélt a gyűlésen. (Derültség a szélsőbaloldalon.)

Éppen a Szociáldemokrata Pártnak december elsejei szakszervezeti összejövetele,1 amellyel kapcsolatban, azt hiszem, lesz még mondanivalónk a tesztelt] Ház plénuma előtt (vitéz Imrédy Béla:2 Bizony!), igazolja újólag, hogy a szociáldemokrácia nem nyugszik, és a

1 Nem lehet pontosan tudni, mire utal. Talán arra az eseményre, melyről 1943. december 1-jén tudósított a Népszava: „A Magyarországi Építőmunkások Országos Szövetsége 1943. november 28-án, vasárnap délelőtt, ünnepélyes keretek között avatta fel belépett új tagjait.”

2 Imrédy Béla (Bp„ 1891. dec. 29.-Bp., 1946. febr. 28.): politikus, miniszterelnök. Jogi tanulmányai után pénzügyi területen dolgozott; 1926-tól a Magyar Nemzeti Bank (MNB) igazgató-helyettese, 1928-tól igazgatója.

260