Csiszár Mirella: Színháztörténet nagyítóval. Források a magyar színjátszás történetének tanulmányozásához, 1920-1949 (Budapest, 2018)
Intézménytörténet - Hevesi Sándor beszéde a Nemzeti Színház évadnyitó társulati ülésén. Budapest, 1922. augusztus 22.
Hevesi Sándor beszéde a Nemzeti Színház évadnyitó társulati ülésén Budapest, 1922. augusztus 22. Mélyen tisztelt hölgyeim és uraim! Kedves pályatársak! Nem először állok nehéz szívvel ezen a színpadon. Állottam itt mint szerző, aki felelős egy darabért, mint rendező, aki felelős egy előadásért, ma úgy állok itt, mint aki felelős minden darabért és minden előadásért ezeken a deszkákon. Miben áll egy igazi színház programja, azt évszázadok gyakorlata és tapasztalása ebbe a velős mondatba tömörítette, amelyet mindenki ismer: Jó darabok, jó előadásban. Leírva vagy kimondva nincs ennél egyszerűbb dolog a világon. De azért még nem volt olyan színház a világon, amely ezt a rövid, velős programot abszolút sikerrel meg tudta volna valósítani. Még Shakespeare és Moliére színháza sem volt ilyen, mert hiszen a színház is csak olyan, mint a politika vagy a stratégia. A legjobb hadvezéreket is megverik néha, a legnagyobb államférfiak is buknak, s a jó darab és jó előadás sem jelenti mindig a sikert. De ha lehet is olyan vegytiszta színházat csinálni, amely csak jó darabokat hoz s csak jó előadásban: a Nemzeti Színház problémája ezzel még korántsem volna megoldva. A Nemzeti Színház nem olyan színház, mint a többi, s lehetne jó színház, anélkül, hogy Nemzeti Színház volna. Már a neve is elárulja, a Nemzeti Színház egy nemzet színháza akar lenni - s más hangsúllyal, de ugyanolyan igazsággal: egy nemzet színháza. Tehát nem elegendő, hogy jó darabokat adjon jó előadásban; kell, hogy szerves része, öntudatos mozgatója legyen a nemzeti életnek, s hogy az a színjátszás, amely falai között él és fejlődik, a nemzeti géniusz jegyét hordja magán. Ahány nemzeti színház van a világon, hogy csak a legelsőket említsem: a párizsi Comédie Franţaise-t és a bécsi Burgtheatert; ezek mindig úgy jöttek létre, mint a nemzeti szellem erőpróbái az idegen befolyás ellen. A mi Nemzeti Színházunk is a magyar szellem nagy erőkifejtése volt a német nyelvű és német lelkű Pest ellenében. A Nemzeti Színház mint magyar sziget merült föl egy német ajkú város árjából, s erről a születési kiváltságáról soha le nem mondhat. Tehát elsősorban a nemzeti irodalom színháza, a nemzeti színjátszás hajléka, minden eleven és erős hagyomány őre és letéteményese, s ha valaki azt mondaná, hogy ma már nem szorultunk rá arra a keserves védekezésre, amely a Nemzeti Színházat annak idején életre hívta az elnémetesedés ellen - azt kell felelnünk, hogy ma keményebb küzdelemnek, súlyosabb megpróbáltatásnak megyünk elébe, mert a magyarság ma egy ellenség helyett több ellenséggel áll szemben (bár nem belső, hanem európai színtéren), viszont saját és sajátos erejének egy részét lekapcsolták, úgyhogy nemzeti és művészi érvényesülése és további fejlődése a színház területén ma még heroikusabb erőkifejtést kíván, mint valamikor. A Nemzeti Színháznak még magyarabbá, még sajátosabbá, még egyénibbé, még hatalma229
