Csiszár Mirella: Színháztörténet nagyítóval. Források a magyar színjátszás történetének tanulmányozásához, 1920-1949 (Budapest, 2018)
Tartalomjegyzék
Az 1980-as évektől megélénkült az érdeklődés a magyar színháztörténet két világháború közötti korszaka iránt. A politikai enyhülésnek köszönhetően a színházak repertoárján megszaporodtak azok a művek, melyek ebben a korszakban születtek: nemcsak Molnár Ferenc, Heltai Jenő, Herczeg Ferenc, Karinthy Frigyes és Zilahy Lajos darabjait mutatták be, sorra került Lakatos László, Lengyel Menyhért, Bíró Lajos is. Karády Katalin 1979 karácsonyán megjelent Hamvadó cigarettavég című nagylemezét napok alatt elkapkodták, és hosszú sorok kígyóztak a Filmmúzeum előtt, hogy jegyet váltsanak a Halálos tavasz című filmre. A gazdasági nehézségekkel küszködő, eladósodott országban ismét fontos lett a siker. Rábámultak arra a színházi bemutatóra, mely pénzt hozott, nem pedig pénzt vitt. Azok a színházművészek pedig, akik már fél évszázadot eltöltőitek a pályán, végre őszintén, immár nem törődve az ideológiai elvárásokkal, felidézhették egykori életüket, beszélhettek mestereikről, kollégáikról. A színháztörténet-írás azonban nem volt felkészülve erre a fordulatra, a kutatók jó része gondolni sem mert arra, hogy ezzel a korszakkal foglalkozzon. Egyébként is az volt az általános nézet, hogy Magyar Bálint a Vígszínházról, a Magyar Színházról és a Nemzeti Színházról szóló összefoglalójában mindent megírt. Szerencsére Kerényi Ferenc, aki 1983-ban lett a Magyar Színházi Intézet igazgatója, nem osztotta ezt a véleményt; s úgy ítélte, eljött az ideje annak, hogy a XX. század első felének színháztörténetét - elsősorban a pályakezdő színháztörténészek - módszeresen feltárják. Kerényi mindenekelőtt a források összegyűjtését és kiadását szorgalmazta, s ezzel párhuzamosan megkezdődtek A magyar színháztörténet 1920-1949, valamint a korszak legnagyobb vállalkozásának, a Magyar színházművészeti lexikonnak munkálatai. A lexikon 1994-ben jelent meg, s bár Székely György főszerkesztő az előszóban kiemelte, hogy „a történelem úgy hozta magával, hogy ezúttal először lehet tárgyalni a határokon túli magyar színművészetet: nemcsak az 1918 után kisebbségi sorba kerültek színházi életét, de a világ messzi tájaira vetődött, tengeren túli magyar színikezdeményezéseket is” - a kritikák egyáltalán nem értékelték, hogy minden hibájával együtt igazi áttörés volt ez a vállalkozás. A Magyar színházművészeti lexikon megírása és szerkesztése közben kiderült, hogy az Országos Színháztörténeti Múzeum Kézirattárában, az Országos Széchényi Könyvtár Színháztörténeti Tárában és Kézirattárában, s a Petőfi Irodalmi Múzeum Kézirattárában a két világháború közötti színházi élet érdekes iratai várnak felfedezésre. Levelek, visszaemlékezések, feljegyzések, melyek az igényesen szerkesztett, átgondolt, hatásos jelzőkkel és személyeskedésektől sem mentes utalásokkal megszövegezett összefoglaló műveknél, szintéziseknél jóval hűségesebben szólnak a színház lényegéről. 11
