Botka Ferenc (szerk.): Déry Tibor levelezése 1936–1944 - Déry Archívum I/C. (Budapest, 2007)
Levelek 625-859.
sége) szervezésében és alakításában. Mellette szólnunk kell Koós Kovács Istvánról (1910—1937), a Keleti Újság tehetséges vezércikkírójáról, a „fiatal realisták” Ady Társaságának tagjáról, aki akkor már nagybeteg volt, s akit Déry rögtön a szívébe fogadott. Külön élmény volt a Ligeti Ernővel (1891-1945) való találkozás; nem ismerkedés, mert már másfél évtizede tudtak egymásról; Ligeti segítségére volt Aradon A Kriska című kisregény megjelentetésében, Déry pedig olvasta első verskötetét és a Keleti újságban sorakozó külpolitikai szemléit, riportjait (lásd 239. levél, 1., 3. jegyz.). Megemlíthetnénk Nagy István (1904—1977) nevét is, akivel, ha közvetlenül nem is futottak össze, de vendéglátói elvitték az Özönvíz előtt című társadalmi drámájának előadására a Magyar Színházba. Végül egy outsiderről is tudnunk kell: Weisz Ferencről, a nagybányai művészvilág (és a Korunk) mecénásáról, a Phönix Kénsav és Vegyitermékek Gyára főkönyvelőjéről, aki Vida Ferenc néven riportokkal és versekkel is jelentkezett a baloldali lapokban, többek között a Ligeti Ernő szerkesztette és hetente megjelenő Független újságban (1934-1940). Marosvásárhelyt elsőnek a város nagy öregjét, Molter Károlyt (1890—1981) kereste fel, s természetesen szóba került a házigazda nemrég megjelent önéletrajzi regénye, a Tibold Márton. De a találkozást inkább a földi és a szellemi örömök közös szimpóziumaként jellemezhetjük: a feleség ugyanis megörvendeztette a szabadban üldögélőket a parázson sült helyi specialitással, a flekkennel. Déry maga is beáll segédkezni (és tanulni) a háziasszony mellé, s újonnan szerzett tudását, a flekken különféle fajtáit, a nyakas karéjt, a bélszín karéjt, a májat és a brézlit (borjúmirigy) feljegyzi az utókor számára. A Salamon Ernővel (1912—1943) való megismerkedés nem ilyen színes: hosszú oda-vissza séták a villasoron, többre nem tellett. Déry már ekkor felismeri benne a vérbeli költőt, barátságuk azonban csak a későbbi levelezés során bomlik ki. A Brassói Lapok (1895-1940) szerkesztőségében, amely ugyan szigorúan üzleti vállalkozás volt, de 1919 után következetesen liberális vonalat követett, az ízesen és érdekesen író Ruffy Péter fogadta, aki előtt vándorunk eljátszotta az országjáró, malaclopós író-csavargó szerepét. A még pályája kezdetén lévő (évtizedekkel később a magyar riport doyenje) kolléga szívesen fogadta, s nemcsak a szálláskeresésben volt segítségére, egy interjúban is a hóna alá nyúlt, hogy letehesse névjegyét a Brassói Lapok olvasóinak asztalára, lásd Ruffy Péter, Halk beszélgetés egy író-csavargóval, in Brassói Lapok, 1937. aug. 13-, 4 és Uő, A türelem ösvényein, Bp., Magvető Kiadó, 1985, 54-59, illetve Halál, 105-109- E gesztussal egyben a lap hasábjait is megnyitotta Déry előtt, akinek ezt követően két írását is közli (Az elégedetlenségről című nyílt levelét Kassák Lajoshoz augusztus 22-én és az Egy finom öregúr című elbeszélését szeptember 5-én). Végül Kurkó Gyárfáshoz (1909-1983) is Ruffy Péterrel kopogtak be, akit viszont politikai okok miatt kerestek fel. Friss szellemű, ugyanakkor Balogh Edgárhoz hasonlóan önzetlen idealista volt. S mint Weisz Ferenc, ő is outsider, eredeti foglalkozását tekintve géplakatos kisiparos, ám jövedelme nagy részét a mozgalomra, a MADOSZ-ra költötte, amelynek Brassóban az egyik alapító tagja volt. Utóbb természetesen ő is 85
