Botka Ferenc (szerk.): Déry Tibor levelezése 1936–1944 - Déry Archívum I/C. (Budapest, 2007)

Levelek 625-859.

Iván, Radnóti Miklós és Hajnal Anna tettek eleget kérésének, utóbbi kettő versben. Déry nevét azonban hiába kerestük köztük... (Lásd Nagy Etel. Egy magyar táncosnő em­léke, Bp., Cserépfalvi Kiadó, 1940.) A kihűlt barátság nemigen tudott felmelegedni, bár - takaréklángon — azért mégis­csak üzemelt. Például akkor, amikor a Franklin Kiadónál (nem kizárt, hogy Németh László közbenjárásának eredményeként) felmerült egy kötet lefordításának a lehetősé­ge, Vas István nem akadékoskodott: nevét adta, s ily módon legalizálta Déry munkáját. A legszívesebben külön tanulmányt iktatnánk ide, hogy méltó módon emlékezhes­sünk meg Alvaro Corrado Az erős ember című regényéről, amelyet az 1945 előtti évek legfontosabb fordításának tartunk. Jelen kereteink között azonban meg kell eléged­nünk rövid bemutatásával. Szerzőjéről, munkája születéséről elmondja a legszükségesebbet a mű olasz kiadá­sának előszava 1939-ből: „E könyv ötlete szovjetunióbeli tartózkodása alatt született meg a Szerzőben, négy évvel ezelőtt. Leírni az ember állapotát egy rémuralmi államban, s nem afféle titok­zatos terroréban, aminek annyi példáját kínálta már számunkra az irodalom, hanem olyan emberi, emberek által okozott és törvénybe foglalt terror államában, amelyet maga körül látott a Szerző, ez nem tudóst, inkább regényírót próbáló vállalkozás volt. Ez tehát az első olyan könyv, irodalmi alkotás, amely az említett jelenségről nem do­kumentummal vagy tanúvallomással kíván szolgálni, hanem a légkörét, a titkát sze­retné közvetíteni, s mindazt, amiről a történetírás nem képes tudósítani, és amit újjá­teremteni a művészi tudat illetékes.” E messze nem szokványos regény cselekménye voltaképpen egy külföldről jött „specialista” gulliveri tájékozódásából áll - a számára új társadalmi környezetben. Is­merkedik a várossal, lakóival, a külföldiek számára fenntartott szállodával, a jövő mun­kakörét előkészítő hivatallal. S ebbe a folyamatba beleszövődik egy ifjúkorából ismert hölggyel való érzelmi kapcsolat, amely egy idő után váratlanul és érthetetlenül meg­szakad. A lassítottan kibomló történéssor úgy hozza, hogy Dalé (ez ugyanis a mérnök neve) a társadalom legfelső szintjének a képviselőjével, a Nagy Inkvizítorral is találko­zik (nem szükséges külön emlékeztetnünk F. M. Dosztojevszkij A Karamazov testvérek azonos nevű kulcsszereplőjére), aki igyekszik magyarázatot adni a Dalé által tapasz­taltak szokatlan, néhol kafkai felhangú jelenségeire: az utca népének egyforma, szinte egyenruhaszerű öltözködésére, a városkép monoton jellegére, a megismert „őslakók” egymással szembeni ambivalens magatartására, a megfigyelők és megfigyeltek egy­mással szembeni bizalmatlan viselkedésére, alakoskodásaira, s párhuzamosan a „kül­földi” holmik (ruhadarabok, tárgyak, fizetőeszközök) és „külföldi” személyek rituális tiszteletére. Szólni kellene még az egyes ember „deviáns” (a kollektív szellemtől elté­rő) tetteinek következményeiről: a lelkiismeret-furdalásról és bűntudatról; ami odáig fokozódhat, hogy az egyén magamagát adja fel a kellő fórumon; vagy hogy a bűntu­datból származó félelmében „nyakára hág” legbelsőbb érzéseinek (mint azt Dalé part­nere tette). 217

Next

/
Thumbnails
Contents