Botka Ferenc (szerk.): Déry Tibor levelezése 1936–1944 - Déry Archívum I/C. (Budapest, 2007)
Levelek 625-859.
Az időrendre tekintve két bejelentésnek is helyet kell szorítanunk. Kommentár nélkül említsük meg: 1939- szeptember 24-én elhunyt Nagy Etel, Éti; végzett vele az agytumor. Igaz, már évek óta máshoz tartozott, de távozása Déryt így is megviselte. Súlyát tekintve talán a másik jelzéssel kellett volna kezdenünk, de annak idején következményei még beláthatatlanok voltak. 1939. szeptember 1-jén a német csapatok lengyel földre léptek. Megkezdődött a második világháború. (Ekkor még senki sem sejtette, hogy 50 millió ember életébe fog kerülni.) A sors különös fintora, hogy épp az emberiségnek ez a sorscsapása adta vissza Déry kezébe a tollat. A francia külügyminisztérium ugyanis a hadüzenetet követően ún. Sárga könyvet tett közzé, amely a francia diplomácia titkos iratainak a felvonultatásával (nagyköveti jelentések, tárgyalások jegyzőkönyvei, bizalmas utasítások stb.) mutatta be a hitleri agresszió előkészületeit és kibontakozását. Beleértve a szovjetekkel 1939- augusztus 23-án kötött megnemtámadási szerződést, amely a baloldalon annyi vitára adott okot, miután azt sokan a fasizmus és a kommunizmus paktumaként értelmezték. A kiadványt a közzétevő más nyelvekre és más országokban is lefordíttatta. A budapesti nagykövet Francois Gachot-ra bízta ennek elvégzését, aki a fordítást — ismerve Déry helyzetét — tovább adta neki. Aki - tegyük hozzá - ily módon közvetlen kapcsolatba került a világpolitikával: s immár „szakértőként” szembesülhetett a háborús fejleményekkel: Danzig „visszafoglalásával”, a szovjet csapatok Ukrajna felőli támadásával, Lengyelország felosztásával. Az ország (s részben a nagyvilág) még mindig nem érzékelte, hogy a történelem legveszélyesebb pusztító gépezete lendült mozgásba, hogy valami végleg elvégeztetett. Egyedül néhány „virrasztó” emelte fel ellene a szavát az 1939. így láttuk mi című kiadványban, amely a Sárga könyvvel egyidejűleg kívánta legalább lélekben elhatárolni magát attól, ami bekövetkezett. Márai Sándor bevezető vallomásából idézünk: „Most, amikor sötétedni kezd a drága táj fölött, mely második hazám volt, s melynek földrajzi neve Európa: behunyom szemem, hogy jobban lássam egy pillanatra, s nem akarom elhinni, hogy ez a búcsú [...] Nem tudom elhinni, mert ismerem az erőket, melyek e táj fölött uralkodtak. Az értelem és a hit ereje uralkodott e tájak fölött. Európainak lenni annyi, mint megérteni valamit. S most, mikor az értelem meghátrál egy pillanatra a legalacsonyabb emberi ösztönök parancsszava előtt, nem akarom elhinni, hogy ez a búcsú pillanata: búcsú az értelemtől és az erkölcstől, a hittől és a szolidaritástól, búcsú az európai ember küldetésétől és feladatától [...]” (Márai Sándor, Búcsú?, in 1939■ így láttuk mi, Bp., Cserépfalvi Kiadó [1940], 5, 7.) A háborúban nem csak a múzsák hallgatnak el - a jelek szerint a levélírás kedve is elmúlt. Közel nyolc hónap kihagyás következik; amely feltételezhetően egy másik jelenségsorral is összefüggésbe hozható. 208
