Botka Ferenc (szerk.): Déry Tibor levelezése 1936–1944 - Déry Archívum I/C. (Budapest, 2007)

Levelek 625-859.

Az esetleges fordításokkal kapcsolatban előre kell bocsátanunk, hogy a törvénycikk végrehajtását ekkor még nem vették túl szigorúan, elsősorban azért, mert még nem volt pontosan meghatározható: ki is tekinthető zsidónak; tekintetbe véve a ki- keresztelkedéseket, azok időpontját, a vegyes házasságokat, ezek kötésének időpontját, a születő gyerek reverzálisát stb. így azt a bizonyos 20%-os foglalkoztatást sem lehetett mechanikusan végrehajtani. Persze, a legtöbben azért óvatosak voltak és nem nyíltan kerülték meg a rendelkezéseket. Csendes kijátszásuk egyik legegyszerűbb útja volt például a fordító nevének lehagyása a címlapról, máskor pedig (a nem szalonképes név helyett) egy keresztény kolléga adta a sajátját, aki aztán felvette, s azonnal át is adta a honoráriumot az arra jogosultnak.

1938 második felében Déry végül mégis ráfanyalodott e szellemi szükségmunkára. Előbb (nevének feltüntetése nélkül) a kaukázusi Georgiából származó Essad Bey Olaj című történelmi riportkötetén dolgozott, majd nekilátott — Fodor József neve alatt — Bernhard Kellermann A kék szalag című regényéhez. (Előbbit a Franklin, a másikat az Athenaeum adta ki.)

Az Olajtól elég annyit tudnunk, hogy a Némethonban élő baloldali publicista szellemesen varázsolja elénk az olaj világhódító útját, e „hódítás” gyakran sötét machinációival; John D. Rockefellertől a holland Shell társaság kialakulásán át a közel-keleti kitermelés beindulásáig.

Nem sokkal több szót érdemel Bernhard Kellermann kötete sem, amely csak halvány visszfénye a szerző — mozgalmi körökben „kötelező olvasmányként” forgó — társadalmi regényének, az Alagútnak. Kellermann ezúttal fikciót és riportot keverve elevenítette fel az 1912. április 12-én vízre bocsátott Titanic (a regényben Cosmos) dicsőségét és pusztulását; hogy ezzel keretet adjon két, egymásba fonódó cselekmény- szálnak, amelyek egyben az írói mondanivaló didaktikus hordozói. Ez utóbbi „tömörít- vénye”: hamis, sőt tragikus az embernek az a törekvése, hogy a technika révén maga alá gyűrje a természetet; a helyes magatartás az univerzum harmóniájának az elfogadásában áll; ennek legmagasabb rendű kifejezője a zene, a művészet. Az első törekvést, a rekordhajszát — a Cosmos sorsa és Warren Prince újságíró (a katasztrófához kapcsolódó viharos) karrierje, a másikat Eva Königsgarten énekművészete (és volt férjének, a kevély és igazi tehetséget nélkülöző zeneszerző, Felix Kinsky kudarca) példázza.

1938 őszének konszolidációját két további esemény is elősegíthette. Mindkettő A befejezetlen mondat fogadtatásához kapcsolódik. Ligeti Ernő - Kolozsváron megjelenő - Független Újságai (1934-1940) nemcsak átvette Illyés Gyulának a Nyugatban megjelent cikkét, de megbízta Becsky Andort, a lap budapesti szerkesztőjét, hogy készítsen interjút Déryvel. A feladatnak Becsky Andor leleményesen tett eleget: a műre vonatkozó kérdései mellett sort kerített a jelen problémáira, elsőként arra: lehet-e az asztalfióknak írni? Vagy máshonnan közelítve: mit tesz az író, ha (már) nincs kiadója? Hogyan tölti be elvállalt társadalmi szerepét?

(E helyütt ragadjuk meg az alkalmat, hogy néhány adattal megfoghatóbbá tegyük Becsky Andor [1898—1978] arcképét, akivel a későbbiekben is találkozni fogunk, lásd

145