Botka Ferenc (szerk.): Déry Tibor levelezése 1927–1935 - Déry Archívum I/B. (Budapest, 2007)

276-624

som. Egészségem nagyon rossz, idegzetem leromlott. Az előző évek gürcöléséhez képest, idén szinte lazsáltam az irodában, talán ezért is ütött ki most a fáradtság rajtam. Rosszul alszom és csak minden másodnap. Szabályos elhülyülés jelei mutatkoznak rajtam. (Ilyen a Te rosszul címzett leveled is. Nagyon haragudtál?) Azonkívül nagyon kínlódva dolgoztam. Tél elején egyáltalán nem ment a munka, mostanában egy pár darab sikerült. (Hogy személyesen beszélünk róla, az voltaképpen ezekre vonatkozott, s az sem lustaságból és kegyetlenségből, mint Te írod, hanem némi szégyenérzetből; nem tartottam őket oly kitűnőeknek, hogy külön Spanyolországba kellett volna kül- denem. Majd tán a Nyugat/«« olvashatsz majd belőlük. Különben őszre kötetet akarok kiadni.)'

De tényleg, hanyagságomnak nem ez az igazi oka. Tudod, beszédben sem vagyok valami közlékeny, levélírónak meg egész nehézkes vagyok. Miről is írnék? Nyilván nem is énrám vagy leginkább kíváncsi, hanem az irodalmi életre. Annak meg én a perifériáján élek, s úgy utálom, hogy írni is kellemetlen róla.

Ha kézirataidat rosszul menedzseltem, ne haragudj, nem hanyagságból, legfeljebb ügyetlenségből történt. Utasításodhoz képest először a verset adtam oda, annak sorsát tudod. Mikor Illyés visszaadta, kérdezte, más nincs-e. Mondtam, van egy regényrészlet. Erre kérdezte, mi a címe és kb. miről szól. Lehet, rosszul tettem, hogy elmondtam, de így hozták a körülmények.2 Különben, sajnos, menedzsernek valóban nem vagyok a legalkalmasabb, saját magamat sem tudom kellően menedzselni. Most kérlek, mit csináljak a Színésznővé/? Elvinném a Nyugathoz, de úgy emlékszem, ott már volt? Esetleg naivul odaadom Babitsnak. (De csak májusban, most nem lehet vele beszélni.) Vagy adjam Németh Andoron keresztül A ToVmak?* Kérek erre választ.

Regényed sorsa valóban problematikus a politika és az ízlés mai divatjai között. De hát ha már ilyen szépen és hősiesen belekeveredtél, nem tehetsz mást, mint hogy be is fejezd és a sorsára lehetőleg nem gondolsz, csak ha már befejezted. Aztán saját erőnkön kívül a gondviselésre kell bízni, igaz, hogy ez nem a legjobb sáfár. Én, elhiheted, olyan féltéssel gondolok rá, mintha saját művem lenne, és igazán hiányzott, hogy olvasgassam folytatását. Mint ahogy egyáltalán sokat gondoltam Rád, ha nem is tudtam ezt levélben kifejezni, de Füst-cikkemben történt említésed is ebből a rád gondolásból eredt?

De engedd meg, hogy hozzászóljak ehhez a problémához és megkérdezzek valamit, bár ez szerénytelenség, sőt kotnyelesség tőlem. Te azáltal, hogy az avantgárd stílusát nemesen konzerváltad és új eszmefordulatoddal úgyis eléggé megnehezítetted írói utadat Miért, kikerültél a magyar irodalom centrumából. Miért tetézed ezt azzal, hogy túlnyomó részben Norvégiában csavarogsz (vagy még csak egyszerűen leülsz a Bakánkban)? Én azt hiszem, Te még az „ancien régime" hangulatában ringatod magad, amikor az írótól elég kegy volt az is, ha Nyugat-Euró- pából hazaküldte az írásait. Sajnos ma nem így van. Az írónak óriási erőfeszítést kell végezni, hogy egyáltalán feléje fordítsa valaki a figyelmét. Aztán meg nagyon nehéz időket élünk. Magyar- ország egész szerkezete veszélyben van, tehát minden alkatrészre külön-külön is: nemzet, szocializmus, zsidóság, polgárság, parasztság, proletariátus. A körülmények egészséges önzése az, amely ma nem engedi meg az írónak, hogy csak író legyen, hanem mindenkinek valami funkciót, szerepet kell elvállalni. Hogy a Te helyed hol van, az nem kétséges. Mint cikkemből is láthatod, én az hiszem, most kell megteremteni az új magyar szocializmust, éspedig sürgősen, mert „minden perc egy halál”. Énnekem persze erre a Tiedénél sokkal kevesebb az elhivatottságom és képességem

333