Botka Ferenc (szerk.): Déry Tibor levelezése 1927–1935 - Déry Archívum I/B. (Budapest, 2007)
276-624
te, de maradt még velük munka az őszi hónapokra is. Vicki Baum egy politikai gyilkosság elkövetőjének bujkálását, majd bűnbánatát és a társadalomba való beilleszkedését meséli el - a háború utáni Berlin anarchista fiataljaitól egy isten háta mögötti halászfalu csendjéig, az Északi-tenger dűnéinél. Salvator Gotta egy ügyvédi s egy operaénekesi karrier buktatóit és kiteljesedését mutatja fel, két szerelem fellángolásával és kihunyásával. Nem is a történetük az érdekes, hanem a helyszín, a húszas évek Olaszországa és annak társadalomrajza, benne a fasiszta gondolat foszlányaival; amely eljutott „a kollektivitás nagy közös útjáról” az individualizmusig, a „hierarchikus élettől” a „nyugtalanság (= szabadság és függetlenség) törvényéig”, az „elavult szocializmustól” a tudatosan végzett egyéni munkáig és így tovább. Nem volt haszontalan szembesülni velük. 539. GYOMAI IMRE - D. T.-NEK 1933. okt. 20. Gyomai Imre (1894-1962) író, újságíró. 1924-től Párizsban élt. A kolozsvári Ellenzék című napilap és a Korunk külső munkatársa, Budapesten a Supka Géza szerkesztette - az irodalmi magazin és a referáló lap keresztezéseként jellemezhető - Literatura (1926—1939) közölte riportjait a francia művészvilágról. Új kenyér (1929) című fantasztikus regénye szocialisztikus jövőképét idézte meg, a Haláltábor (1930) pedig szibériai hadifogságának szorongató emlékeit. Franciaország német megszállását követően Gyomai az ellenállók között harcolt, a háború befejeztével a France d’abord-ban, a kommunista partizánok lapjában publikált. Rövid ideig Károlyi Mihály mellett a magyar követség sajtóattaséjaként tűnt fel. Kitűnő kapcsolatokkal rendelkezett s a Párizsba érkező hazánkfiainak mindig szívesen állt rendelkezésére. 0*1 1933. okt. 20. Kedves Kollégám! Két lapját és kéziratát megkaptam. Küldeményét mindaddig nem akartam nyugtázni, amíg azt el nem olvastam. Az én kritikám sajnos nem fontos, mert egyetlen kiadóvállalatnak sem vagyok lektora. De kollégám, hát miként gondolja, hogy egy majd négyszáz oldalas magyar kéziratot itt valahol csak elolvasás végett is el lehessen helyezni? Én szent meggyőződéssel hittem, hogy legalább német szöveget kapok. Hiszen Ón élt Párizsban, és tudja nagyon jól, hogy a „francia—magyar kultúrbarátság” nem olyan nagy, hogy annak kedvéért a kiadók magyar lektorokat tartsanak. Sőt, feltevésemben még tovább megyek, valószínűleg azt Ón is tudja, hogy a német meg 265
