Botka Ferenc (szerk.): Déry Tibor levelezése 1927–1935 - Déry Archívum I/B. (Budapest, 2007)

276-624

Egyúttal megbízom Önt avval, hogy következő afrikai utam anyagának elhelyezéséről nevem­ben tárgyaljon, és a cikkeket, illetve képeket — fenti feltételek mellett — külön küldendő beleegye­zésem esetében lekösse. Budapest, 932. október 5. Mészáros Mihály II., Páfrány út 9. —>1932. okt. vége Október első felében Déry — Pöstyén érintésével, ahol Szilasiékkal találkozott — visz- szatért Berlinbe. Rövidesen Georgi is utánament, s megkezdték londoni útjának előkészítését: írá­sok, legfőképpen azonban fotók összegyűjtését. Közben lakást változtattak, Georgi elutazása miatt egy kisebbe (és olcsóbba), a Pariserstrasse 10-be költöztek, néhány száz méterre az Uhlandstrassétől. LM 204. D. T. - DÉRY KÁROLYNÉNAK* 1932. okt. 23. 485. MÉSZÁROS MIHÁLY - D. T.-NEK 1932. okt. vége Igen tisztelt Uram! Megkaptam levelét, és közlöm, hogy az Önnek adott opciót a kívánt időre, tehát 1933. január hó elsejéig megadom. Közlöm azonban, hogy afrikai újabb utamban én mindaddig fel vagyok tartva, amíg a réginek anyagát nem értékesítettem, illetve amíg a pénzt érte meg nem kaptam, és ezért arra kérem, hogy a kéthónapos terminuson belül igyekezzék minél hamarabb elintézni a cikkek és fényképek eladását, hogy indulhassak Marokkó felé. A fényképekre vonatkozólag helytálló, amit ír. Igyekezni fogok teljesen megfelelő fényképeket készíteni. Dolgozok most egy meglehetősen jó géppel, valószínűleg ezt fogom elvinni magammal. Egyébként pedig lenne egy kérésem. Küldjön, kérem, nekem minden újságból, amiben cikkem vagy fényképeim megjelennek, 3-3 példányt. Erre a francia és olasz követségeken lenne szüksé­gem, hogy referálhassak nekik munkáimról. Szívesen látnám azonkívül, miután On úgyis sok­szorosította, ha az eredeti fényképeket visszaküldhetné, és hozzájárulna ahhoz, hogy itthon, má­sodközlésre, cikkeimmel együtt leadjam. Amennyiben Önnek a cikkeket közlő újságok beszerzése pénzébe kerül, kérem, ezt és az expediálás (csak az oldallapot kérem) költségét számítsa fel ne­kem. Pénzt II., Páfrány út 9-, Budapest alatti címemre szíveskedjék küldeni. 203

Next

/
Thumbnails
Contents