Maróti István (szerk.): Imátlan ima. Kortársak Devecseri Gábor emlékére (Budapest, 2001)
Lágymányosi istenek - VAJNA JÁNOS: Sorsocska. Randevú az örökléttel
... és amit elrejt a szavak sokasága, ahhoz kell ez a friss akácfa: libeg, hajladozik, ágait úgy veti keresztbe, mint térdét valamely szép hölgy, akit már nézni is gyönyör, egy-két rejtett szó, sűrűjén kitör, hogy: „Elet, élet... „, ez nem unható, de ízlelhető és forgatható, és nem marad el soha a hatása. Köszönjük, friss tolmácsnő, szép akácfa. Neki a „szőrét villantó” tavasz hozta adományát: virágot, mi „lánnyá változik”; őt a flamingó-szegfű biztatta: „Érdemes ébredned.” Biztatta a siker is. Az Irodalmi Színpadon bemutatott Bikasirató fogadtatása. „Az új magyar irodalom legszebb drámai költeménye ” - olvashatta a legelterjedtebb napilapban. A versengés kézirataiért, a kiadók, újságok rohama méginkább bíztatta. Meglehet: az ostrom szerényebb, a kritikákra hangfogó kerül, ha az illetékesek nem rövid sprintre, hanem, ahogy történt, rtiaratoni futásra számítanak. De a hosszú távot állták emberül, sőt alkalmasint meg is nyújtották. Kivált azzal, hogy kedvét fölélesztve, indítást adtak életrajzzá terebélyesülő kórházi naplója írásához, hogy annak első, magavéglegesítette részét, az Élet és Irodalom hétről hétre folytatólagosan közölte. Elmondható, hogy teret adva, életet adtak. A művészi prakszis szabálya: az, hogy a publikálási lehetőség parancs a vállalt, vagy magára mért feladat elvégzésére, benne hovatovább összeolvadt valami sejtelmes bizakodással. Amíg dolga van, ameddig dolgozik, addig él. És ez az elképzelés - hamarosan tótágast állva - a legfőbb megtartó erővé változott. 42
