Maróti István (szerk.): Imátlan ima. Kortársak Devecseri Gábor emlékére (Budapest, 2001)
Gyorsfénykép Devecseri Gáborról - CS. SZABÓ LÁSZLÓ levele Devecseriné Huszár Klárának
CS. SZABÓ LÁSZLÓ LEVELE DEVECSERINÉ HUSZÁR KLÁRÁNAK W1Z /kn . li késve válaszolok jan. 4-.—i, meghaté levelére s késve köszönöm meg szívből két gyönyörű ajándékát, a Bikasiratét s a Tjjamost, Csak január 16.-án kerültem meg a kontinensről, ahoi Karácsonytél a szabadság maradékát töltöttem. Gábor sírontiili küldeménye, a Maga nagy figyelméből, itt várt a-felgyűlt postában.. Stílusos, hogy a Bikasiratét Robert Graves fordította angolra. Ugyanolyan otthonos a mítoszok világában — a második hazája -, mint a magyar költő*«*, aki velünk él tovább g évtizedek éta a bikaviadalok hallétávolában lakik immár túlságosan, felfedezett kis szigetén. A Bikasiraté Gábor egyik legszebb írása,, olyan versformában, amely közel áll a szívemhez, kevés sikerrel magam is kísérleteztem vele valamikor. S Piroska nagyon kitett magáért, azt hiszem: Pista könyveit sem illusztrálta szebben. A Thamost még nem olvastam, de mivel kb. huszonöt Mozairt lemezem van, teljes operák is, gondolhatja, hogy igazán nem közömbös második ajándéka sem. Kérdezi, tudok—e angol kiadét, akihez a Corvinának érdemes fordulnia. Nehéz a válasz. Ha át nem is törtünk, kicsi rést már feszített magának a mai magyar költészet. Megjelent közös fedél alatt a Weöres - Juhász válogatás, meg egy kis válogatás Illyés verseiből, tudtommal kész a Pilinszky s a Nagy Lászlé' kötet, szintén, válogatások. A baj az, hogy sem a versköteteknek, sem az elszértan megjelenő prézának /Németh Lászlé, Szabő Magda., Déry Tibor, Len$gel Jézsef/ nem volt nagy visszhangjuk. Bár viszonylag a prézát inkább észrevették. Miivel a könyvkáj/lás Angliában teljesen, "maszek", igen évatosak, még ha a. Corvina lefedezi is őket. Néhány kitűnő fiatalabb írétársam hasznos szép rábeszélő munkát végez s rögtön, ott vannak a nyersfordítással, ha egy-egy angol költő végre rászánja magát magyar versek átköltésére, de csodát művelni nem tudnak. Mindezt csupán a tájékoztatására mondom. Kérem a türelmét, február derekán összejövök velük s akkor előveszem és megbeszélem velük is a kérdését. Megrendült büszkeséggel tölt el, hogy a Vigilia decemberi számában Gábor írása mellé került az enyém. Toronymagasan áll a többi felett. Kiszámítottam, hogy egyik utolsé megszélalása lehetett, talán a legutolsé. Tudom: az illem és emberség megkívánja, hogy a súlyosan sebesült élettárshoz csak vígasztalé szét intézzünk. Én nem tudok, tehetetlenül lázadok Gábor halála ellen. Kétszer is elolvastam azt a kis írást s mind a kétszer elfogott a keserűség: hogyan, hogyan hagyhatta cserben a test, hogyan árulhatta el ezt a lelket, ezt az elmét? Beletántorodtam a halálhírbe, etjztozom a Maga bánatában, vigasztaló szét nem találok. 235
