Maróti István (szerk.): Imátlan ima. Kortársak Devecseri Gábor emlékére (Budapest, 2001)

Zeusz hasznos fia - ALFÖLDY JENŐ: Alkalom a játékra

Alföldy Jenő ALKALOM A JÁTÉKRA

Három posztumusz Devecseri-kötet jelent meg a könyvhétre: A meztelen istennő és a vak jövendőmondó című mitológiai elbeszélés, a hátrahagyott versek gyűjteménye: A múlandóság cáfolatául, s a költő gyerekverseinek új kiadása, a Borsos Miklós illusztrálta Állatkerti útmutató.

Devecseri Gábor úgy dolgozott, úgy írt halálos betegsége hónapjaiban, mintha nem a halálra, hanem egy új életre készült volna. Voltaképpen minden költő a múlandóság ellen pörösködik; ő úgy tette ezt, hogy dicsérte az életet, szinte valami nosztalgián túli állapotban, s úgy, mint aki emlékezete és képzelete legjavát, szentivánéji vagy Dionüszosz-ünnepi élményeit vetítette filmként a fehér papírra. Neki nemcsak az adatott meg, hogy emlékezzék a szépre - pedig ez is nagy dolog, van akiből csak panasz bugyog föl élete végéig hanem az is, hogy az aranykort, marxi szóval: „az emberiség egészséges gyerekkorát” idézze vissza az álomlátók emlékezetével.

A görög emberek viszonylag jóban voltak félelmeik és reményeik teremtményeivel: isteneikkel: ez abból is látszik, hogy halhatatlanjaik éppoly hiúak, kicsinyesek és civódók voltak, mint maguk a percéletűek. De szépségben és bölcsességben az istenek mégis fölülmúlták a fölülmúlhatatlan emberi szépséget és bölcsességet. Olyannyira, hogy - Devecseri tanúsága szerint - ilyen elisme- rőn nyilatkoztak kitalálóikról: „... halandók. Ismerem őket. Nem tartósak. Sok mindent ígérnek, aztán fogják magukat és elmúlnak ... A levegőben a kívánságaik rezegnek, és ők úgy látják, mintha máris beteltek volna. De miért ne? Talán így is lesz” - mondja Pállasz Athéna, a szeretőjévé fogadott vadászról, Teiresziászról. S ez nem csekély elismerés: az istennő voltaképpen önmagát fogalmazta meg - önmagát, az emberi vágy szüleményét; ha nem is magát a halhatatlanságot - annak legalább örök érvényű képzetét.

A halhatatlanság ilyen képzetével ajándékoz meg ez a kisregény, az istenülő emberiesség és az emberiesülő istenség fölemelő játékával. A legtöbb könyv arra tanít, hogy meg kell szenvedni a tudásért, az igehirdetés jogáért. Emez inkább arra, hogy ismerni kell az örömöt, hogy megtudjuk a legfontosabbat; meg kell ismernie a kiválasztottnak is, hogy „Teiresziász”, azaz gyötrődő - jövendőmondó és igehírdető (költő?) - lehessen az emberek között, kinek nem közöm186