Debreceni Boglárka (szerk.): Semmi mozdulat most. Mikszáth Kálmán összes fényképe, válogatott ábrázolások (Budapest, 2010)
Mikszáth Kálmán képzőművészeti ábrázolásokon
Alpo Sailo: Mikszáth Kálmán, 1902 buszt, fehér márvány Az eredeti alkotás hollétét nem ismerjük, lappang. A szoborról készült korabeli fényképfelvételek az NTM Irodalomtörténeti Gyűjteményében találhatók (Itsz. 84.11., Itsz.: 84.193. Mindkettő' mérete 160 x 120 mm, feltehetőleg Kallós Oszkár felvételei). Megjegyzés: Mikszáth azt írta A szobor és én c. művében, hogy Sailo a helsingforsi múzeumnak szánta. „A szobrász azonban rokonszenves ifjú, nem akartam egyszerűen megtagadni a kérését.- Hát minek lesz önnek az a szobor? - kérdeztem tőle töredezett németséggel, mert finnül nem tudok.- Tanulni akarok az ön fején - felelte szintén németül, mert magyarul nem tud. [...] Elmondta, hogy a kész szobrot a helsingforsi múzeumba küldi. Ott aztán keresnek egy hozzá hasonló finn koponyát, egymás mellé teszik a kettőt s építik tovább a magyar-finn rokonságot." (VU, 1902. augusztus 3.501.) Emellett készült egy olyan fényképfelvétel is, amely a szobrászt mintázás közben ábrázolja (Id. Ikonográfia 25. kép). Alpo Sailo az Egy mellszobor története (VU, 49. évf. 31. sz., 1902. augusztus 3. 502.) című írásában részletezte, hogy milyen nehezen tudta elkészíteni az író portréját. „A kitűnő író nyilván abban a véleményben volt, hogy amit ő megtehet, az éntőlem is kitelik. Ő leül íróasztala mellé, vagy kényelmesen elterül a pamlagon, vagy föl s alá sétál szobájában és ezalatt egyre-másra születnek meg a legváltozatosabb, de mindig élethű alakjai. Hiába eró'sítgettem, hogy én így nem tudok alkotni. Ha szoborban kívánja magát látni, akkor le kell telepednie velem szemben, s nyugton maradnia bizonyos ideig. De lehetetlen volt Mikszáthot erről meggyőznöm s makacsul vonakodott »ülni«. Járt föl és le, vagy éppenséggel eltűnt szemem elől, hogy a szomszéd szobában fiait keresse föl. Szóval éppen csak a helyén nem akart maradni, mikor mintáznom kellett volna." Itt említette Alpo Sailo, hogy végül megelégelte a várakozást és elkérte Mikszáth egyik fotóját, hogy az alapján készítse el a büsztöt. Nem lehet tudni, pontosan melyik felvételről van szó, az elkészült mellszobor alapján arra lehet következtetni, hogy valószínűleg arról az 1902-ben készült fotóról, amin az író családjával együtt jelenik meg Reviczky téri (ma Mikszáth Kálmán tér) otthonában (Id. Ikonográfia 26. kép). Mikszáth fentebb már idézett, Nagy Miklóshoz írt levelében jegyezte le modellsége történetét: „Kedves Barátom! Azt kívánod tőlem, hogy írjam le lapodnak, milyen érzései vannak az olyan embernek, aki mint modell ül saját szobrához. Azt látom ebből, hogy ezt te valami különös élvezetnek tartod. Legalább is úgy kérdezed, mint ahogy kérdeznéd, mit érez egy ember, akinek például a lábát vakarják. Hát erre én azt felelem neked, hogy minden attól függ, vajon viszket-e a lába az illetőnek? Mert ha viszket, akkor mennyei kéj, de ha nem viszket, akkor csak alkalmatlan csiklandozás. Hát az én lábam nem viszket [...] A délutáni órák voltak kitűzve, háromtól ötig. De ez csakhamar lehetetlen időnek bizonyult, mert amint leültem, azonnal letapadtak a szemeim. Majmuna álomtündér suhogó szoknyája szélével megérintett. Ez az egyetlen asszony még, aki varázserővel bír fölöttem. Sailo Alpo azonban nem akart egy alvó írót. Arra kért, tegyem át az üléseket délelőtt tizenegyre. Nem ért semmit. Délelőtt is legott elaludtam, mihelyt elibe kellett ülnöm s egy pontra szegeznem a szememet. A művész kétségbe volt esve, de én legalább gazdagabb lettem egy tapasztalattal: »Ha álmatlanság gyötör, állj be modellnek.« Egy szó, mint száz: nagy viszontagságok között vittük annyira, hogy a szürke, idomtalan alak lassankint engedelmeskedni kezdett a fiatal mester ujjai alatt, s napról-napra jobban fölvette az én alakomat. És hát most már megvan, és abban is megfelel a szobrokhoz kötött követelményeknek, hogy nem igen hasonlít hozzám." (Bp., 1902. augusztus 3. Megjelent: VU, 49. évf. 31. sz., 1902. augusztus 3. 501-502.) IX. 95
