Debreceni Boglárka (szerk.): Semmi mozdulat most. Mikszáth Kálmán összes fényképe, válogatott ábrázolások (Budapest, 2010)
Mikszáth Kálmán képzőművészeti ábrázolásokon
VI. Mayier Ede: Mikszáth Kálmán, 1890-es évek eleje akvarell, papír MTAK, Itsz. nincs Megjegyzés: A festmény egy fény- képfelvétel alapján készült, melynek több eredeti példánya is ránk maradt (Id. Ikonográfia 11. kép). Az arckép eredetileg az István Főherceg Szálló Mikszáth-szobáját díszítette. Mikszáth szívesen járt a szálló éttermébe, mert amellett, hogy jól főztek, Gundel János, a bérló'je, három fülkéből álló helyiséget nyittatott társaságuk számára a földszinten. A helyet Mikszáth egy hajó kabinjához hasonlította, mélyen ülő ablakai és különleges boltozata miatt. A Mikszáth- szoba állandó és legjellemzőbb vendégei az ún. Mikszáth-asztal tagjai voltak: Szabó Endre, Sebők Zsigmond, Wolfner József, Endrődi Sándor, Kenedi Géza, Muray Károly, Pósa Lajos, Enyedi Lukács és László Mihály. Mikszáth a következőképpen jellemezte e társaságot a Pesti Hírlap szerkesztőségének küldött levelében: „A dolog úgy áll, kedves barátaim, hogy csakugyan van egy »Mikszáth-asztal« az István főherceg szállodában, de nem Mikszáth-Társaság. A pincérek és a különféle borfiúk így neveznek egy szögletasztalt, ahol hétköznapokon mi ketten szoktunk vacsorázni az én t. képviselőtársammal, Pongrácz tábornokkal. Hívhatnák ugyan gróf Pongrácz-asztalnak is, de ők demokraták, s Mikszáth-asztalnak hívják. Tőlük senki e jogot el nem veszi. S valóban dukál is, hogy Mikszáth-asztalnak hívassák, mert minden hónapnak egy napján (ezt a napot Muray Károly tűzi ki) gróf Pongrácz száműzetik, s az asztalt kilenc legkedvesebb pajtásom foglalja el az írói világból. Ezek közt van Endrődi Sándor, a jeles poéta, a Ház Naplójának szerkesztője. Ő viseltetik irántam a legtöbb respektussal, mert tudja, hogy Katánghy Menyhért szigorú naplóbíráló. Bezzeg összetipor minden földi rangot és tekintélyt Szabó Endre, s a végén mindig ezzel búcsúzik el tőlünk, hatalmas disputáit mintegy befejezve: »Szamarak vagytok, nem lehet veletek beszélni.« S ilyenkor mindig összerezzen bennem az akadémiai tag. Itt ül a szelidlelkű Sebők, nógatja vis-a-vis az olasz borok protektora, Muray Károly: »Ne aludj, Sebők, ne aludj.« Fönségesen terpeszkedik el Sebők mellett Magyarország és Társországaink pesztonkája, a hatalmas vállú Pósa, akin lázas kevélységgel pihenteti szemeit Wolfner. (Ez az egyetlen terület, ahol Singer nélkül jelenik mg.) Kavarog a füst, de nem a tömjén. Sőt Kenedi Géza, mint publicista, egyenesen lenéz bennünket, bellet- ristákat, s szőke bajuszát sodorgatva Wolfnernek fejti ki esőpotyogáshoz hasonló csendes hangon filozófiai nézeteit. Beh messze járt a valóságtól az az újságíró, aki úgy adta elő, mintha ez a kompánia az én udvaromat képezné. Hiszen ezt én nem bánnám, de nem úgy van. Úgy látszik, ösmeritek Enyedi Lukácsot, aki, ha én azt mondom, hogy ma hétfő van, számokkal bizonyítja be, hogy kedd van, s a többieket valamennyit. 90