Debreceni Boglárka (szerk.): Semmi mozdulat most. Mikszáth Kálmán összes fényképe, válogatott ábrázolások (Budapest, 2010)

Fábri Anna: „de mi ez valósághoz képest…” Mikszáth a fotográfiáról, a fotográfia Mikszáthról

Életbe lépett a parlamentarizmus, megdőltek a régi tekintélyek; új, erőt adó és szorongást keltő szereplő lépett a közélet porondjára: a tömeg. Azonnali fordulatokat követelő és messzi jövőbe tekintő mozgalmak szerveződtek, új és új nemzedékek léptek fel új törekvésekkel és igényekkel. Új és új elméletek, magyarázatok ingatták meg a régi világképet. Új és új tapasztalatok változtatták meg az emberi kapcsolatokról, a nőkről, a gyermekekről (a jövőről) való vélekedéseket, vagy az időről, a távolságról való képzeteket.

A kisdiák Mikszáthot lovas szekérrel vitték a közeli Rimaszombatba, majd Selmecbányára iskolába (nagy út volt ez az akkori viszonyok között), élete végén már automobillal utazott a messzi Máramarosba, hogy ismerkedjen leendő választóival. Egyáltalában véve: a századforduló előtt az életet még bizonyos megszokott lassúság, megállapodottság jellemezte. A vasút nem hálózta még be az országot és a nagyvilágot, sokfelé még a századvégen sem jutott el, a vonat korábban sokakat elrettentő sebessége azonban ekkorra csaknem megszokottá vált. A századelőn már autóversenyek szédítő eredményeiről számoltak be az újságok, s az 1900-as évtized végén repülőbemutatók vonzották az érdeklődők nagy tömegeit.

Mikszáth nem osztozott számos pályatársa lelkesültségében, mérsékelt érdeklődéssel, s bizonyos szkepszissel szemlélte a gépek (és a technika) feltartóztathatatlan térhódítását. Kitartóan és mélyrehatóan foglalkoztatták azonban az információk rögzítésének és átadásának új lehetőségei: a fényképezés és a (sokszorosított) fénykép problematikája újra és újra előtűnik munkásságában, jelen van a pályakezdő írásaiban csakúgy, mint a bravúros könnyedséggel papírra vetett időskori tárcáiban és karcolataiban.

Gyermek- és ifjúkorában rendkívül hosszadalmas volt a posta, vagyis a hírek útja vidékre, s e lassúságnak volt alávetve az újságírás is: A lapok nem a »napok fotográfiái« voltak, mint most, hanem a közönség vezetői. Nem hírszolgálat volt a működésük, hanem a józan eszmék terjesztése. Nem annak az anyagnak összehordása képezte a főcélt, mely alkalmas kidomborítani, hogy mi történt ma, hanem annak az útját kellett előkészíteni, aminek egy év múlva kell történnie. Hosszú ismertetések és közlemények jelentek meg egyes kérdésekről vagy könyvekről. A polémiára válasz következik, a válaszra viszonválasz, a viszonválaszra végválaszok. A türelmes közönség olyan érdeklődéssel követte a szócsatákat, mint napjainkban a búr vagy japán háborút. - írta Mikszáth a 19. század 50-es, 60-as éveinek (gyermek- és ifjúkora éveinek) sajtójáról.